Édesanyám alma materében - Bács-Kiskun 2. nap

A vármegye-látogatásokon igyekszem az oktatás helyzetéről is első kézből tájékozódni, így az iskolalátogatás rendszeres program. Édesanyám a kecskeméti Katona József Gimnáziumban érettségizett, ezért is mentünk ma ebbe a középiskolába. Külön öröm, hogy Anyu is elkísért, és még a tablóképét is megnézhettük.

Köszönöm Csáki Tibor igazgatónak a tanulságos beszélgetést arról, hogyan látja az oktatás helyzetét, és köszönöm, hogy megmutatta az iskolát és az új tornacsarnokot.

Jó volt a diákok lelkesedését és a pedagógusok elhivatottságát megtapasztalni.
A pingpongot igen, a sakkot nem vállaltam…

Az új törvény a nemzeti érdeket és a magyar értéket helyezi az első helyre. Az építésügy újraszabályozásakor a magyar vállalkozásokra szövetségesként tekintünk. Az építőiparnak ugyanis kulcsszerepe…

Magyarország kapu lehet Európa és Ázsia között. 🤝
Erről beszéltem a Budapest Eurasia Forum rendezvényén a Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontban.

Jászapátin a Pájer Antal Művelődési Ház zsúfoltságig megtelt a "Védjük meg a szuverenitásunkat!" című előadáson.
Vendégeink voltak Kövér László és Bayer Zsolt.

Másfél napos villámvizit Kenya fővárosában, Nairobiban, ahol az Afrikai Siket Sportszövetségek Tanácsa tart közgyűlést és workshopot.

Az afrikai sport hatalmas jövő előtt áll, itt a helyem, hogy…

🤝🤝🤝Dél-Korea nem csak üzleti, de fontos politikai és kulturális partnerünk is!🤝🤝🤝

Dél-Korea nagykövetét és korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadóját fogadtam!

"Útelágazódáshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás!"
Nehéztüzérség előtt is szó eshetett a lényegről az ATV-ben 👇📺

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média