Magyarország kapu lehet Európa és Ázsia között. 🤝
Erről beszéltem a Budapest Eurasia Forum rendezvényén a Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontban.

Jászapátin a Pájer Antal Művelődési Ház zsúfoltságig megtelt a "Védjük meg a szuverenitásunkat!" című előadáson.
Vendégeink voltak Kövér László és Bayer Zsolt.

Másfél napos villámvizit Kenya fővárosában, Nairobiban, ahol az Afrikai Siket Sportszövetségek Tanácsa tart közgyűlést és workshopot.

Az afrikai sport hatalmas jövő előtt áll, itt a helyem, hogy…

🤝🤝🤝Dél-Korea nem csak üzleti, de fontos politikai és kulturális partnerünk is!🤝🤝🤝

Dél-Korea nagykövetét és korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadóját fogadtam!

"Útelágazódáshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás!"
Nehéztüzérség előtt is szó eshetett a lényegről az ATV-ben 👇📺

A baloldal számára a Budai Vár csak egy "operettdíszlet." Ez felháborító Emlékszünk, amikor a Szent Koronát micisapkázták. Semmit se változtak azóta se.☝️ Most a Budai Várat becsmérlik. Nekik a…

Elnöki látogatás Bács-Kiskun vármegyében
Novák Katalin, köztársasági elnök látogatásának elején találkoztunk a kecskeméti városházán, ahol a vármegyét, a településeinket érintő ügyekről beszélgettünk.�…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média