Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a tehetséges és szorgalmas magyar fiatalokat támogassuk céljaik megvalósításában, és később se hagyjuk magukra őket. Erről szól a Budapest Talent Summit is.
#BTS #BudapestTalentSummit #fiatalok #tehetséggondozás

Szél Bernadett képviselő asszony leírta:
️ A baloldal emelné a rezsit és bevezetné a brüsszeli klímaadót.
Ezt nem engedhetjük.✋❌

Megújult utak Szeremlén

A Magyar Falu Program keretében közel 30 millió forintos támogatásból újult meg Szeremlén a teljes Új sor utca és a Zrínyi utca egy szakasza. A fejlesztésnek köszönhetően…

A hétvégén életre kel a történelem Balatonfüreden.

Immáron XVI. alkalommal rendezik meg a Romantikus Reformkor fesztivált, mely töretlenül őrzi népi, iparművészeti kultúránkat, erősíti nemzeti…

Húsz éve alapították meg a Magyary Zoltán Szakkollégiumot, ennek tiszteletére és megünneplésére szervezett konferenciát az intézmény. Az eseményen elhangzott köszöntő alább olvasható:

"Tisztelt Rektor…

Újraindultak a Váci Polgári Estek is. A teltházas beszélgetésen Nyerges Attila, az Ismerős Arcok énekese óriási sikert aratott, vastaps vastapsot követett. Az egyik legnagyobbat akkor kapta, amikor…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média