Andrzej Duda a 21. századi Lengyelország kiemelkedő közéleti személyisége. Először 2015-ben választották meg köztársasági elnöknek, 2020-ban pedig másodszor is elnyerte az államfői posztot. A magyar-…
Korai indulás után már úton vagyunk a Tiszántúlra. Debrecenben a fogyatékkal élő gyermekekről és fiatalokról gondoskodó Immánuel Otthon új épületét adjuk át, aztán családi nap, majd Cívis fórum. Onnan holnap reggel irány Nagyecsed, aztán vissza az Eucharisztikus Kongresszus családi napjára. Folyt.köv. #ImmánuelOtthon #debrecen #református
Andrzej Duda a 21. századi Lengyelország kiemelkedő közéleti személyisége. Először 2015-ben választották meg köztársasági elnöknek, 2020-ban pedig másodszor is elnyerte az államfői posztot. A magyar-…
Ma találkoztam Charles Bo mianmari bíborossal, aki az Eucharisztikus Kongresszus miatt van itt Budapesten. Beszámolt arról a küzdelemről és szolgálatról, amit ő nap, mint nap Mianmarban a keresztény…
Brain BarBudapest - Izgalmas témák, érdeklődő fiatalok, beszélgetések a jövőről. Erről szól minden évben a Brain Bar, köszönöm, hogy idén beszélgethettünk arról, hogy miért fontos nekünk, magyaroknak…
MEGLEPŐDTEM!
Méghozzá azért, mert a tram-train…
Örömmel vettem részt a Pannon Egyetemtanévnyitóján, mert gyerekkoromban az egyetem szó nálunk Veszprémet, a veszprémi egyetemet jelentette. Nagyapám, Schanda János itt dolgozott, tudományos…
Két megbeszélés közötti Mandiner. 
Kívánom az önkormányzatnak, a település közösségének, hogy folytassák ezt a lendületes fejlődést! - Bölcsőde alapkőletétele Kunszálláson.
Egyszer már volt Gyurcsány-korszak...
Devizahitelek, elvették a 13. havi nyugdíjt és bért, munkanélküliség az egekben, vizitdíj, államcsőd...
Kijöttünk a gödörből, nem kérünk ismétlést! Stop…
️Zalaegerszeg, figyelem