Andrzej Duda a 21. századi Lengyelország kiemelkedő közéleti személyisége. Először 2015-ben választották meg köztársasági elnöknek, 2020-ban pedig másodszor is elnyerte az államfői posztot. A magyar-lengyel együttműködés erősítése érdekében folytatott kimagasló tevékenységéért ma este Áder János köztársasági elnök úr Magyar Érdemrend Nagykeresztje kitüntetéssel fejezte ki nemzetünk elismerését és nagyrabecsülését a lengyel államfő iránt. Ezúton is gratulálok az elismeréshez! Megtisztelő, hogy én is jelen lehettem a mai kitüntetés-átadón, azért is, mert tavaly óta a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjének tulajdonosa lehetek.

Ma találkoztam Charles Bo mianmari bíborossal, aki az Eucharisztikus Kongresszus miatt van itt Budapesten. Beszámolt arról a küzdelemről és szolgálatról, amit ő nap, mint nap Mianmarban a keresztény…

Brain BarBudapest - Izgalmas témák, érdeklődő fiatalok, beszélgetések a jövőről. Erről szól minden évben a Brain Bar, köszönöm, hogy idén beszélgethettünk arról, hogy miért fontos nekünk, magyaroknak…

Kívánom az önkormányzatnak, a település közösségének, hogy folytassák ezt a lendületes fejlődést! - Bölcsőde alapkőletétele Kunszálláson.

Egyszer már volt Gyurcsány-korszak... Devizahitelek, elvették a 13. havi nyugdíjt és bért, munkanélküliség az egekben, vizitdíj, államcsőd... Kijöttünk a gödörből, nem kérünk ismétlést! Stop…

Megérkeztünk, és hatalmas fejlesztés veszi kezdetét Zalaegerszegen
A METRANS beruházásával új vasúti logisztikai konténerterminál létesül a városban, ezzel pedig létrejön Nyugat-…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média