Az ünnep szóljon a pihenésről!☝ Azonban ha ez mégsem sikerül, itt a következő ajánlásunk:👇

Biztosan ismerünk (vagy mi magunk is közéjük tartozunk) olyan embereket, akik a munkahelyi pozíciójuk, munkakörük vagy csupán habitusuk miatt nem tudnak teljesen elszakadni a munkahelyüktől a szabadság során sem. Ha ebben a cipőben járunk, érdemes átgondolni, hogy milyen kockázatokat, illetve felelősséget vállalunk ezzel magunkra.

Néhány telefonhívás lebonyolítása azért nem jelent nagy kockázatot, DE, ha a reptereken, szálláshelyeken, egyéb közösségi helyeken kezdjük el használni internetre csatlakozva vállalati laptopunkat, telefonunkat, számos veszélynek tehetjük ki magunkat, illetve közvetetten a munkahelyünket is.

Ha pár fontos szabályt betartunk, biztonságban tudhatjuk adatainkat:
👉Alapszabály, hogy szabadságunk ideje alatt, téli üdülésre NE vigyünk magunkkal több elektronikai eszközt és adatot, mint amennyire ténylegesen szükségünk van!
👉Az előző tippünkben, említettük a nyilvános hálózatok használatának kockázatait. Alapesetben, ha a saját eszközünket támadják meg a bűnözők, a saját adatainkat kockáztatjuk. A munkahelyi eszközünk esetében azonban a vállalat felé tartozunk felelősséggel a céges adatok biztonságos kezelésében. Amennyiben a támadónak sikerül üzleti adatokra szert tennie, az nem csak kellemetlen lehet számunkra, hanem súlyos jogi következményekkel is járhat, amelyek minket terhelnek.
👉Az üdülés, utazás során érdemes gondolni a fizikai eltulajdonításra is. A szállodai szobában vagy a poggyászban hagyott céges eszköz eltűnése esetén a felelősség szintén minket fog terhelni, itt már nem csak az adatok tekintetében, hanem az ellopott eszköz értékében is.
👉Amennyiben nem tudjuk elkerülni a vállalati eszközök használatát a szabadságunk során, a pihenés megkezdése előtt mindenképp érdeklődjünk, hogy a munkáltatónknál egyáltalán van-e erre lehetőség.
👉Amennyiben van erre lehetőség, kérjünk részletes tájékoztatást, hogy milyen műveleteket szükséges elvégeznünk az eszközökön a biztonságos használat érdekében. Ezek között általában szerepelni szokott a biztonsági másolat készítése, titkosítás használata (pl.: BitLocker), VPN használata.

“Bezzegrománia” Eszembe jutnak erről a hírről, a szomszédunkat istenítő balos cikkek.
Telexes, 444-es srácok! Magyarországon pedig minden rossz? Ez lenne nektek a jó példa?
Nem is értem miért vagytok…

A megkeseredettek pár napja azt írták, hogy “kipukkadt a Szoboszlai-lufi”.
Tegnap este láttam.
Jól kipukkadt!
Szoboszlai Dominik a legnagyobb király!

KETTŐS MÉRCE

Tehát miután hülyére b@sztatták kollektive a teljes magyar vadásztársadalmat, az orrvadász által lelőtt 1 db farkas miatt, és mucsaizva megírtak egy tucat cikket arról, hogy "Ez…

Lengyelország útban az Ejrópai értékek felé

Tegnap a közmédiától rúgtak ki mindenkit Tuskék. Ma a bíróságokat tisztogatják

Apropó. Nem úgy volt, hogy bírókat nem nyugdíjazunk, pláne nem rúgunk ki, mert…

az a legszebb ebben a tegnapi, Gelencsér-Donáth cserében, hogy valójában semmi sem változik. ugyanazok az elvárások, ugyanazok a dollárok, ugyanazok a politikai programpontok, ugyanúgy Gyurcsány…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média