
Bár hazánk legnagyobb kincse vitathatatlanul a termőföld, az utóbbi évtizedekre jellemző intenzív talajművelés, mely az egyre nagyobb hozamok érdekében egyre inkább kizsarolja a talaj termőrétegét,…
Mi is részt vettünk az Európai Unió európai digitális innovációs tudásközpontja (DigitalTech EDIH) által szervezett rendezvényen, ahogy hivatalosan is bejelentették az Európai Bizottság Digitális Európa Programjának keretében megvalósuló 5 Európai Digitális Innovációs Központ hazai indulását. 
A rendezvényen Szabó Lajos, Intézetünk igazgatója a megjelenteknek egy rövid előadást tartott az Európai Unió és Magyarország jelenlegi kiberbiztonsági helyzetképéről, kihívásairól. Szervezetünk, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet képviseletében szakmai támogatásáról biztosította a kezdeményezésben résztvevőket. 🙌
Az Európa-szerte több mint 150 taggal rendelkező hálózat célja, hogy a kkv-k és a közszféra szervezeteit támogassa a digitális átállásban akár térítésmentesen is igénybe vehető képzéseken és tanácsadási szolgáltatásokon keresztül. 

Bár hazánk legnagyobb kincse vitathatatlanul a termőföld, az utóbbi évtizedekre jellemző intenzív talajművelés, mely az egyre nagyobb hozamok érdekében egyre inkább kizsarolja a talaj termőrétegét,…
„Ma pedig úgy látszik, végig kell néznünk, hogy a háború szólistái törnek utat, miközben a békét éneklők eltűnnének.”
Ferenc pápa
🙌
Ezekkel a szavakkal zárta Ferenc pápa mai beszédét a Sándor-palotában.
Kép: Vatican Media
a hétnek vége, de a hétvége csak most kezdődik
Ferenc pápa:
"Isten áldd meg a magyart!"
️
❤️
❤️
️
Megjelent az “Új idők” sorozat legújabb tagja a POLITIKAI MEGVÁLTÁS.
Lánczi András könyvét most bevezető áron rendelheted meg a Terror Háza Múzeum webshopjából!
️Ne hagyd ki:
https://webshop.terrorhaza.…
Megalakult
a momentum
meleg tagozata.