MBAPPÉ TÁVOZÁSÁT KÖVETELIK A REAL MADRIDNÁL! 👋🫨

Néhány nap alatt elvadult a balhé Kylian Mbappé körül Madridban. Vasárnap a The Athletic hasábjain jelent meg egy cikk, mely szerint a Real Madrid játékosainak és edzőinek kezd elegük lennie a francia csatárból, aki „rossz csapattárs, rossz játékos, ráadásul a vezetőség kivételezik vele.”

Mbappé állítólag az egyik edzésen a vezetőedzővel, Álvaro Arbeloával is összeveszett ezen. Majd jöttek a fotók Olaszországból, ahol az állítólag sérült Mbappé idő előtt megkezdte nyaralását – annak ellenére, hogy matematikailag még harcban vannak a madridiak a Barcelonával a bajnoki címért.

És ha ez nem lenne elég, már aláírásgyűjtést is indítottak a Real Madrid szurkolói, hogy távozzon a csatár a spanyol fővárosból. Ezt pedig néhány óra alatt már több mint 1.2 millióan írták alá.

A balhé olyan szintre ért, hogy Mbappénak már közleményt kellett kiadnia, melyben bizonygatja, hogy felfújták csak az ügyet, és a szardíniai kiruccanás ellenére is elkötelezett a Real Madrid mellett.

Ebből mi lesz?

Ahogy közeledik a nyár és a strandszezon, sokan szeretnének gyorsan formába lendülni, a villámdiéták azonban komoly kockázatokat rejthetnek.

A túl gyors fogyást ígérő módszerek rövid távon látványos…

Ő itt a 18 éves Dunia Sibomana, akié az egész sportvilág egyik legelképesztőbb története. 💪🤯

Sibomana 6 évesen a testvérével és az unokatestvérével játszott Kongóban, a Virunga Nemzeti Parkban, mikor…

Lengyelország mindenesetre úgy tesz, mintha Putyin napokon belül kiadná a parancsot a tankjainak, hogy irány Varsó!
Sinkovics Ferenc véleménycikke a kommentben

Máté Patrik: Kutyaszorítóba került Karácsony Gergely

Karácsony Gergely politikai pozíciója meggyengült, nemcsak a Fővárosi Közgyűlésben hiányzik a biztos többség, de korábbi konfliktusalapú politikája…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye