„Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.” (Széchenyi István)

A magát erdélyi székely-magyarnak (Siculo-Hungarian of Transylvania) tartó tudós 239 éve született a háromszék vármegyei Csomakőrösön. 

Életének kutatójával, Kubassek Jánossal Antal Károly Csoma-szobra előtt az érdi Magyar Földrajzi Múzeum udvarán.

Dömötör Csaba válasza Kálmán Olgának.

Ezt nem tették zsebre Gyurcsányék!

Átfogó fejlesztések az egészségügyben!

Jelentős mértékű szakdolgozói bérfejlesztés valósul meg két ütemben, amivel egy év alatt a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb léptékű béremelését hajta…

Lehet bármilyen gazdasági nehézség, a családtámogatások körét minden évben bővítjük️Így volt ez idén is a fiatal anyák👩‍🍼 adómentességének bevezetésével. Erről is beszéltem a KINCS "Keresztény…

Kálmán Olga a Parlamentben azt találta mondani, hogy minket már senki nem fogad, csak Türkmenisztán alsó.

Szeretettel küldjük neki ezt a pár napos képet. A franciák meg majd eldöntik, mit szólnak az…

Komoly lehetőségek vannak a georgiai és a magyar agrárkapcsolatokban.🤝

Hétfőn délután az Agrárminisztériumban fogadtam Tamara Liluashvilit, Georgia nagykövetét, akivel a két ország partnerségéről…

Az elmúlt 70 évben csakis akkor nem lehetett békésen emlékezni a forradalmainkra, akkor tiporták az emberi jogokat, amikor ez az Apró-villa lakóin múlt.

Ez így volt 1956 után, és így volt 2006-ban is.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média