Lehet bármilyen gazdasági nehézség, a családtámogatások
körét minden évben bővítjük
️Így volt ez idén is a fiatal anyák👩🍼 adómentességének bevezetésével. Erről is beszéltem a KINCS "Keresztény…
Átfogó fejlesztések az egészségügyben!
Jelentős mértékű szakdolgozói bérfejlesztés valósul meg két ütemben, amivel egy év alatt a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb léptékű béremelését hajta végre a kormány az ágazatban.
️ Első lépésben idén júliusban 42 milliárd forint plusz juttatásban részesülnek szakdolgozók, míg a gazdasági-műszaki területen dolgozók béremelésére pedig 8 milliárdot különítettünk el.
️ A második ütemben pedig jövő márciusban a szakdolgozói bérfejlesztés fedezete 200 milliárd forint, az egyéb munkakörökben dolgozók pedig 40 milliárd forint emelést kapnak.
Emellett folytatódik a 2010-ben megkezdett eszköz és járműpark korszerűsítése is, összesen 33 új autó áll forgalomba.
Forgalomba állt 15 új mentőautó. A közeljövőben további 18 korszerű jármű érkezik majd a Mentőszolgálat számára, melyre a kormány 1,5 milliárd forintos támogatást biztosít. Ezzel már hat év alá csökkent mentőautók átlagéletkora ! 
(Fotó: MTI)
Lehet bármilyen gazdasági nehézség, a családtámogatások
körét minden évben bővítjük
️Így volt ez idén is a fiatal anyák👩🍼 adómentességének bevezetésével. Erről is beszéltem a KINCS "Keresztény…
Kálmán Olga a Parlamentben azt találta mondani, hogy minket már senki nem fogad, csak Türkmenisztán alsó.
Szeretettel küldjük neki ezt a pár napos képet. A franciák meg majd eldöntik, mit szólnak az…
Komoly lehetőségek vannak a georgiai és a magyar agrárkapcsolatokban.
🤝
Hétfőn délután az Agrárminisztériumban fogadtam Tamara Liluashvilit, Georgia nagykövetét, akivel a két ország partnerségéről…
Fegyverszállításban továbbra sem vesz részt Magyarország, mi békét akarunk.
Az elmúlt 70 évben csakis akkor nem lehetett békésen emlékezni a forradalmainkra, akkor tiporták az emberi jogokat, amikor ez az Apró-villa lakóin múlt.
Ez így volt 1956 után, és így volt 2006-ban is.…
Dömötör Csaba annak a baloldalnak, amelyik egy szó nélkül hagyná, hogy belesodródjunk a háborúba:
Ha legközelebb a határon túlra mennek, és mondjuk nem román vagy szlovák pártoknak kampányolnak,…
Yacov Hadas- Handelsman izraeli nagykövet úrral találkoztam, akit örömmel hívtam meg Veszprémbe, Európa Kulturális Fővárosába.
„Istennel a hazáért és a szabadságért!” 
347 éve született II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem.
Magyarországnak közvetítővé kell válnia Kelet és Nyugat között, ez hazánk stratégiai érdeke!