Európa az egyik energiafüggőségből a másikba navigálja át magát, miközben nincs más forrása, vagy csak sokkal drágábban tud energiát vásárolni. Nekünk nem ez az érdekünk.
Európa az egyik energiafüggőségből a másikba navigálja át magát, miközben nincs más forrása, vagy csak sokkal drágábban tud energiát vásárolni. Nekünk nem ez az érdekünk.

Mit tettünk Magyarország egyoldalú energiafüggőségének csökkentéséért
„A nyelv nem az enyém, nem a tied, hanem az édes mienk.”
Kazinczy Ferenc
178 évvel ezelőtt e napon fogadták el a magyar nyelv és nemzetiségről szóló II. törvénycikket. Ennek tiszteletére 2011 óta…
A Financial Times szerint a 200 milliárd dollárt is meghaladja a legnagyobb amerikai olaj- és gázipari cégek második és harmadik negyedéves nettó bevétele. Ebből rekord is lehet.
Eközben Európa a…
A magyar kormány a béke partján áll, de ehhez erőre van szükség, amelyet a katonák jelentenek!
Megvédjük Magyarországot!
Ami érvényes és kötelező, az legyen tisztelendő és védendő.
Tisztelendő azért, mert példaként áll előttünk.
És védendő, hogy a következő ezer évben is, Isten segedelmével, gyökereinket erősítsük.…
A héten egy jó hír is jött Strasbourgból. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy november 8-án meghozott, ugyan még nem jogerős, ítéletében kimondta, hogy a román kárpótlási rendszer nem hatékony és…
️Fogadóóra
️
Kedden 14 órától fogadóórát tartok Makón. Várom a makói és a Makó környékén élő polgárokat!
Békés vasárnapot!
Brüsszel által hozott szankciók energiaválságot és megnövekedett energiaárakat idéztek elő. Nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg.