A magyar kormány a béke partján áll, de ehhez erőre van szükség, amelyet a katonák jelentenek!
Megvédjük Magyarországot!
A Financial Times szerint a 200 milliárd dollárt is meghaladja a legnagyobb amerikai olaj- és gázipari cégek második és harmadik negyedéves nettó bevétele. Ebből rekord is lehet.
Eközben Európa a gazdasági recesszió rémével néz szembe. Leginkább annak köszönhetően, hogy az energiaárak egyetlen év alatt 42 százalékkal nőttek.
Az amerikai gazdaság jól jár, az orosz gazdaság nem térdelt le, az európai viszont rogyadozik. Ez így nagyon nincsen rendben. Irányváltás kell - írta Dömötör Csaba a Facebook-oldalán.
A magyar kormány a béke partján áll, de ehhez erőre van szükség, amelyet a katonák jelentenek!
Megvédjük Magyarországot!
Ami érvényes és kötelező, az legyen tisztelendő és védendő.
Tisztelendő azért, mert példaként áll előttünk.
És védendő, hogy a következő ezer évben is, Isten segedelmével, gyökereinket erősítsük.…
️Fogadóóra
️
Kedden 14 órától fogadóórát tartok Makón. Várom a makói és a Makó környékén élő polgárokat!
Békés vasárnapot!
A magyar szentek és boldogok emlénapján mindazokra emlékezünk, akiknek ereklyéit a magyar templomokban tisztelik, magyar földön születtek vagy Magyarországhoz kötődnek. A szakrális élménynek…
Brüsszel által hozott szankciók energiaválságot és megnövekedett energiaárakat idéztek elő. Nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg.
A magyar nyelv napja - volt idő, amikor a saját országunkban sem volt hivatalos a saját nyelvünk.
1️⃣7️⃣8️⃣ éve ezen a napon szentesítette…
Mondjunk nemet az elhibázott brüsszeli szankciókra a nemzeti konzultáción!