Győri Enikő és Kósa Ádám sajtóközleménye
Csak a béke jelenthet megoldást a fenyegető háborús gazdasági válságra

Az Európai Parlament a mai plenáris ülésén az emelkedő megélhetési költségekről vitázott.…

A Fidesz és a KDNP parlamenti frakcióinál jártam.

A kormánypártok képviselőcsoportjait az Építési és Beruházási Minisztérium terveiről tájékoztattam, amely munkához segítséget és szövetséget kértem és…

Folyamatos a párbeszéd az Európai Unió Bizottságával, hiszen mindannyiunk közös célja, hogy meg tudjunk egyezni a helyreállítási alap forrásairól. Erről is beszéltem az ATV Egyenes Beszéd című…

🙏 Igaly Diána olyan valaki, akinek az élete nem ért véget azzal, ami tavaly történt.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média