Folyamatos a párbeszéd az Európai Unió Bizottságával, hiszen mindannyiunk közös célja, hogy meg tudjunk egyezni a helyreállítási alap forrásairól. Erről is beszéltem az ATV Egyenes Beszéd című…
Folyamatos a párbeszéd az Európai Unió Bizottságával, hiszen mindannyiunk közös célja, hogy meg tudjunk egyezni a helyreállítási alap forrásairól. Erről is beszéltem az ATV Egyenes Beszéd című…
A Jobbikúj elnöke támogatta a bevándorlási kvóták bevezetését. Akik viszont antiszemita kijelentése miatt őt támadták balról, mostani elnökké választása után…
🙏 Igaly Diána olyan valaki, akinek az élete nem ért véget azzal, ami tavaly történt.
Kezdődik a 2021-es Szerbia országjelentésről szóló vita az Európai Parlament plenáris ülésén.
Megtörténtek az utolsó simítások is a felszólalásom szövegén.
️ A vitát a kommentben található linken…
Brit külügyminiszteri találkozó és magyar modell!
Mezőtúr július 17-én polgármestert választ
Szűcs Dániel alpolgármesterként eddig is lelkiismeretesen dolgozott a településért, a város jó úton halad előre. Szavazzanak rá! Fel, győzelemre! 
Ne sodorjuk veszélybe az eddigi eredményeinket! - Tóth Edina felszólalása

Az EUB döntése szerint Litvánia megsértette az uniós jogot, amikor a saját és az EU határait védelmezte a hibrid hadviselés eszközeként használt tömeges migrációval szemben.
Minden…
Hamarosan már nem tud milliárdokkal trükközni a baloldal. 
Yacov Hadas-Handelsmant, Izrael budapesti nagykövetét fogadtam ma a Honvédelmi Minisztériumban.
A megbeszélésen az aktuális biztonságpolitikai kérdések mellett áttekintettük a magyar-izraeli…