Egyre erőszakosabbak az illegális migránsok és az embercsempészek, az erőszakkal szemben plüssmacikkal és virágcsokrokkal nem lehet védekezni. Nekünk most néhány ezer jól kiképzett határvadászra lesz…
A római U20-as birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján is született magyar érem, méghozzá a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia növendékének, Elekes Enikőnek köszönhetően.
A 65 kilogrammos kalocsai származású versenyző a korosztály legfiatalabbjaként jutott döntőbe, ahol ugyan vereséget szenvedett, de így is szépen csillogó ezüstérmet vehetett át.
Enikő mellett a 72 kilóban Virág Zsófia is éremért birkózhatott, a bronzcsatában azonban hibázott, így ötödikként zárt.
Gratulálok a kiváló eredményekhez!
Hajrá, magyar birkózók!
Egyre erőszakosabbak az illegális migránsok és az embercsempészek, az erőszakkal szemben plüssmacikkal és virágcsokrokkal nem lehet védekezni. Nekünk most néhány ezer jól kiképzett határvadászra lesz…
Karikó Katalin átvette az ELTE Természettudományi Karán a díszdoktori címét. Már több mint 70 kitüntetést kapott, azonban leszögezte, sosem ezért dolgozott, célja az emberiség érdekében a tudományos…
A V4 együttműködés 1335. óta működik, alapjai annyira erősek, hogy kiállt minden vihart. A V4 volt, van és lesz, nincs alternatívája. Látványos gála keretében adtuk át a V4 kulturális elnökséget…
Folyamatosan zajlik a betakarítás a földeken.
A száraz meleg időjárás és az aszály ellenére az ország kenyere biztosított!
Kalandra fel! 
Magyarország él, Magyarország erős, és a magyarok szeretik a hazájukat!
Ennyi.
Beszéljünk az új jelenségről, ami hódít a fiatalkorúak körében, az Elf Barról. Törvényjavaslatban szigorítjuk a hevítéssel működő dohányzó eszközök forgalmazását.
Közösen mindent meg kell tennünk a…
A rezsicsökkentés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a magyar családok tovább tudjanak erősödni. Ez azonban lehetetlen kiszámítható és higgadt energiapolitika nélkül.
Ha ma baloldali kormánya lenne…
Nem szankciókat kell kivetni, hanem el kell érni, hogy tűzszünet legyen. A békével mindenki jól jár.
Reggeli futás és nyújtás a #STIPIS diákokkal.
️
️
Morning run and stretching together with the “STIPI” students.