☝️Olvasom az egyik ismert városvezető ünnepi köszöntőjében, hogy a mai magyar állam “mérgező”, “mindig uszít valaki ellen”, “hergeli az ország egyik felét a másikkal szemben”.

☝️Közben olvasom - nagyjából ugyanarról az oldalról -, hogy:

”túl hangosak a vadászgépek”;

”mit repkednek, olyan mintha háborúban lennénk”;

”miért kell tűzijáték, túl drága, szennyezi a környezetet”;

”csúnyák az Andrássy úti felvonulás bábui”;

”drága a Magyar Ízek Utcája”;

”még vonulás sem volt a debreceni virágkarneválon”;

”most bezzeg nincs járvány”;

”ez is csak lopás”;

Mérgező, uszító, hergelő…

Isten éltessen, Magyarország!

#nemethbalazshirei

Fotó: MTI

Így húztak el a Gripenek a Duna felett.
Isten éltesse Magyarországot!

SZUVERENITÁS, SZÖVETSÉG.

Ez a magyar út.

Ez garantálja a következő 1000 évet nekünk, magyaroknak.

Az afganisztáni események megmutatták, hogy a makói szakaszon is meg kell építeni a kerítést, meg kell…

Augusztus 20 államalapításunk ünnepe. Azonban sokszor elfelejtjük, hogy ez a nap egy másik patinás eseményé is: ez az új kenyér ünnepe.

A hagyomány szerint az aratás után Szent István-…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média