☝️Nézem a tegnapi HAITI FÖLDRENGÉS után készült fotókat, és folyamatosan arra gondolok, hogy Magyarország mennyire szerencsés hely
Ám sajnos ugyanezt nem mondhatjuk el Haitiről

7,2-es földrengés rázta meg a karibi szigetországot. Több települést romba döntött. A szombat esti hírek már 300-nál több halálos áldozatról szóltak, és ez még messze nem a végleges adat.

️HAITI A FÖLD EGYIK LEGSZEGÉNYEBB ORSZÁGA.

👉 Súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd.

👉 Július elején saját házában meggyilkolták az elnököt, ami tovább fokozta a káoszt.

👉 A bűnbandák közötti erőszak tömegeket tett földönfutóvá.

👉 Küzdenek a koronavírussal!

👉 Nemrég trópusi vihar vonult el a sziget felett. És az előrejelzések szerint kedden érkezik az újabb ciklon. Még az is elképzelhető, hogy hurrikánná erősödik.

👉 Egyébként is gyakoriak az erős földmozgások. A 2010-es “nagy rengés” több mint 200 ezer(!) embert ölt meg. Most szerencsére nincs ennyi áldozat, de a baj így is óriási…

️Jó nekünk itt a biztonságos Kárpát-medencében!

#nemethbalazshirei

Fotók: twitter

🙏 Nem lehetünk elég hálásak a járvány elleni védekezésben helytálló fiataloknak.

Ezért is döntöttünk úgy, hogy az EFOTT-fesztivál nulladik napjára a koronavírus elleni védekezésben szerepet vállaló…

Sokszor és sokféleképpen hallottuk már, hogy Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően bukott miniszterelnökként ígéretéhez képest nem hogy kivonult volna a politikából, de befolyása azóta is csak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média