
Jelentkezz a Mathias Corvinus Collegium - MCC PhD Programjára!
Elindítjuk ősztől a PhD Programunkat, amelynek keretein belül a résztvevő doktoranduszok – egyetemi tanulmányaik mellett – kutatóként tevékenykedhetnek az MCC valamelyik műhelyében vagy intézetében.
👉Abban szeretnénk segíteni a hazai doktorandusz hallgatókat, hogy az egyetemi elméleti képzés mellett gyakorlati tapasztalatokra is szert tudjanak tenni.
A jelentkezők egy akadémiai mentort kapnak maguk mellé, akikkel közösen kutathatnak és az akadémiai élet vezető szereplőivel dolgozhatnak majd együtt.
A diákok a program keretében rendes kutatóként, munkaszerződéssel dolgoznának az MCC-ben, amivel azt szeretnénk elősegíteni, hogy el tudjanak kezdeni doktoranduszokként is dolgozni akadémiai–tudományos szférában.
A havi javadalmazás mellett igény esetén kollégiumi szállást is biztosítunk.
Bíztatok minden doktorandusz hallgatót, hogy éljen a lehetőséggel!
👍
Jelentkezni szeptember 5-éig tudtok.
/posztok.hu
Sokszor és sokféleképpen hallottuk már, hogy Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően bukott miniszterelnökként ígéretéhez képest nem hogy kivonult volna a politikából, de befolyása azóta is csak…

Vajdasági Magyar Szövetség Székháza
️


️


Két év után ismét itt az 