Ezen is túl vagyunk: bemutatkozott az ELSŐ TRANSZNEMŰ NŐ az olimpián
👉A világ egy része ünnepel, a másik része szörnyülködik.

👉 Én leginkább a nőnek született női sportolókat sajnálom.

A “történelmi tett” az új-zélandi Laurel Hubbard nevéhez fűződik. A női súlyemelők között versenyzett Tokióban, ám végül helyezés nélkül zárt, nem volt egyetlen érvényes kísérlete. (Talán éppen az indulása körüli felfokozott hangulat zavarta meg.)

Hubbard jelenleg 43 éves. Korábban férfi súlyemelőként versenyzett, komoly nemzetközi eredményt nem ért el. Viszonylag fiatalon visszavonult.

35 évesen nemet változtatott, és néhány éve a nők között tért vissza. 2017-ben második lett a világbajnokságon, a női mezőnyben🏋️‍

☝️A Nemzetközi Olimpiai Bizottság - főszabályként - a sportoló szervezetének tesztoszteron szintjét nézi. Hubbard nem lépte át a maximális szintet, így szabályosan indulhatott a nők között. A NOB azt ígéri, hogy a tokiói olimpia után még finomítják a szabályokat…

️ÉS MÉG LEHET CIFRÁZNI: az olimpia hivatalos honlapja szerint a kanadai NŐI focicsapatnak van egy játékosa, aki nőnek született, férfinak mondja/tartja/érzi magát, mégis a nők között szerepel.
Még egyszer: nőnek született férfi, aki női játékos. Egyes vélemények szerint ő az első transzgender olimpikon, nem az új-zélandi súlyemelő.
Húú, mi lesz itt még ebből…

✌️1900-ban a párizsi olimpián indulhattak először nők. 2021-ben láthattuk az első transznemű olimpikon(oka)t. Én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de azért azt jó lenne elkerülni, hogy 2021 a női sport végének kezdete legyen…

#nemethbalazshirei

Fotó: Laurel Hubbard a világtörténelem első férfinak született női olimpikonja;

Kötelező lesz a védőoltás?

A Covid-19 oltás kötelezővé tételéről folyik a vita Ausztriában. A koronavírus világot megrendítő válságot hozott valamennyi kontinensen. A járvány elleni harcban az egyetlen…

🥳 Nem gondoltam, hogy ilyen hamar társadalmilag pozitív hatása lehet a törvénynek, de nagyon örömteli látni.
Hát még az erre fel ökölbe szorult fejeket!

Ezt is csinálják! Igaz, nem Budapesten, de Karácsonyt ismerve, ki tudja mi jöhet még...

Szóval a helyzet az, hogy papíron van egy főpolgármestere Budapestnek - aki az utóbbi időben mindenhol járt, csak…

És nagy komoly fejjel elvárják, hogy ne kapjunk tőlük napi ötször röhögőgörcsöt

444 és a tisztesség ugyanabban a mondatban. Felbecsülhetetlen 🥳

A KISKORÚT NEVELŐK JOBBAN AGGÓDNAK

A 18 év alatti gyermeket nevelő szülők és nagyszülők 71 százaléka ért egyet a kormány gyermekvédelmi törvényének azon passzusával, amely az LMBTQ népszerűsítését…

A nap, amikor az Index BEDÖNTÖTTE a teljes ellenzéki "Balatonozás" narratíváját. :D

Az Index mai cikkében virtuálisan elküldött nyaralni 3 átlagos magyar családot a Balatonra 1 teljes hétre. Számba…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média