️JÓL NÉZZE MEG MINDENKI EZT A KÉPET

A Médiatanács tagjairól szavaztunk tegnap a parlamentben.

Talán már mindenki tudja: Magyar Péter ismét megmutatta, milyen a valódi arca!!
Az utolsó pillanatban felrúgta a frakciók közötti megállapodást és áterőszakolta a Tisza-frakción, hogy a tervezett IGEN helyett szavazzanak NEM-mel. (Csak a frakció kicsit több mint fele hallgatott rá!!)

A kép a szavazás pillanatát mutatja, és azért is izgalmas, mert Rost Andrea, valamint Radnai Márk hétfőn a parlament művelődési bizottságában nem ellenezte a Médiatanács ellenzéki tagjainak megválasztását, az ülésteremben azonban arra akarta rávenni őket Magyar Péter, hogy mondjanak ellent saját maguknak.

MI LÁTSZIK A FOTÓN

-Magyar Péter sátáni ábrázattal rúgja fel a korábbi megállapodást, illetve a parlamenti szokásjogot, és ugyanezzel a mozdulattal megalázza a saját frakciója azon tagjait, akik előkészítették és letárgyalták a Médiatanács megalakulását.

-Velkey György mosolyogva, végtelenül szervilis, ostoba módon, lelkesen nyomja ugyanazt a gombot (NEM), amit Magyar Péter.

-Rost Andrea majdnem elájul szavazás közben! Végül nem hajolt meg teljes mértékben Magyar Péter terrorjának, hanem a TARTÓZKODÁS gombot nyomta meg.

-Radnai Márk előbb lefagyott, aztán rövid gondolkodás után megnyomta az IGEN gombot, tehát ellenszegült Magyar Péter önkényének.

☝️A tegnapi szavazás tökéletesen megmutatta Magyar Péter valódi arcát: erőszakos, agresszív, bárkin gátlástalanul átgázol, bárkit elárul és átver! Az igazán nagy baj, hogy egy ilyen alak a magyar “miniszterelnök”.

Magyar Péter azt ígérte, több jóléti intézkedést AZONNAL be fog vezetni a Tisza-kormány. Ezeket az ígéreteit nem tartotta be. Három hónapnyi (júniusi, júliusi, augusztusi) összeggel tartozik a magyar…

Amikor rájössz, hogy tényleg “mindent lehet.”

A képen Tarr Zoltán, miután Magyar Péter közli vele, hogy a többpárti konszenzusos megállapodást felrúgva a Tisza leszavazza a korábban a Tisza által is…

Ma itt kezdődött a nap!

Nagy szükség van a nyilvánosság erejére mind a kamuzsoltibácsi, mind a Martin-ügyben, hiszen a hatalom minden erővel azon dolgozik, hogy ezeket az ügyeket eltussolja.

Ha Magyar Péter és Vitézy Dávid folytatják a bosszúhadjáratot, mi lesz a magyar úthálózattal?
Mi lesz a már megkezdett felújításokkal és építkezésekkel – különösen így, tél előtt?
#SzalaiPiroska…

Palóc André:
Az euró bevezetéséről köztudott, hogy azt csupán brutális megszorító költségvetési politikával lehetne megvalósítani, ami pont ellentétes a Tisza hangzatos kampányígéreteivel. Magyar Péter…

Szűcs Gábor szerint megy az álszent képmutatás, miközben a Tisza-kormány számolatlanul talicskázza ki a magyarok pénzét a nyugati nagyvállalatokhoz! Még a kormánypárti Telexnek is feltűnt: április 12…

Kampányban még 480 forintos üzemanyagárat és adócsökkentést ígértek. Kormányon már egészen mást mondanak.

Jogosan merül fel a kérdés: mi változott a választás óta? Ha ellenzékből ilyen egyszerű volt a…

Vannak, akik nem tudnak spórolni az autózáson – például a nagycsaládosok. A napokban egy háromgyermekes édesanyával beszélgettem és arról, hogyan érinti őket a drága üzemanyag.

És bizony amikor két…

Kisbaboton folytatódik az útfelújítás a Magyar Falu Programban!

2020 óta közel 5000 km hosszban újítottunk fel falvakat összekötő állami mellékúthálózati szakaszokat a program keretében.

2026 elején is…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média