️A KÉT FŐBŰNÖS

Magyar Péter május 2-án, a kormánya megalakulása előtt már arról posztolt a Facebookon, hogy kritikusan alacsony a folyók vízszintje

“Folyóvizeink kritikusan alacsony szintje miatt utasítottam (…) Gajdos Lászlót egy (…) vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására” - írta Magyar Péter május első hétvégéjén.

Május 13-án a Magyar-kormány első kormányülésének is kiemelt témája volt a víz, a szárazság és a nyáron várható rendkívüli aszályhelyzet.

Ehhez képest, mit látunk most

Kapkodás, fejetlenség, pánik, felkészületlenség!

️Abban a pillanatban, amikor Magyar Péter múlt vasárnap a Hungaroringen gyermekded mosollyal az arcán a Forma 1-es pilótákat kergette, hogy szelfizhessen velük:

-már bőven a történelmi legkisebb szint alatt volt a Duna vízállása Paksnál;

-mindössze 20 centiméterrel volt magasabb a vízszint, mint ma reggel (egy óvodás is érzi, hogy ebből baj lesz…);

-már az egész ország tudta, hogy jön az újabb hőhullám, vagyis a Duna tovább APAD;

☝️Ehhez képest Magyar Péter vezetésével a fél kormány a Hungaroringen bohóckodott.

Sem Magyar Péter, sem a vízügyért felelős Gajdos László meg sem mukkant arról, hogy válságos a helyzet!

Vagyis:

Májusban begyűjtötték a lájkokat a beígért cselekvési tervvel, ám július végén mégis meglepte őket, hogy valóban “elfogyott” a Duna vize.

Bravó! Ez a Facebook-kormányzás

☝️És ennek a magyar emberek fogják megfizetni az árát!

Nyílt levél Bujdosó Andreának, országgyűlési képviselőnek, a Tisza Párt frakcióvezetőjének!

Tisztelt Képviselő Asszony!

A csobánkaiak és az ürömiek érdekében fordulok Önhöz. Mint az talán Ön előtt is…

A Tisza-kormány hetek óta tisztában volt a várható időjárással és a vízállással, mégsem tett semmit. Eljött az idő, amikor a volt kormányt hibáztatni kevés lesz, főleg ha egyre jobban látszik az…

Az iskolakezdési támogatás jelen formájában egy teljesen rosszul megoldott, igazságtalan megoldás...

Össze kell kapaszkodni. Meg kell mutatni erőnket, értékeinket, újra kell szervezni magunkat és készen kell állni, hogy ha a dolgok rosszra fordulnak, akkor Magyarország népe joggal gondolhatja majd,…

A következő napok egyik legfontosabb kérdése nem politikai, hanem energetikai lesz.

Magyarország rendkívüli hőhullám elé néz. Ilyenkor egyszerre nő meg drasztikusan az áramfogyasztás, miközben a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média