Bezzeg Ausztria! Ja, nem
Tegnap jelent meg a hír, hogy rosszul lett és meghalt egy 19 éves magyar fiatal Ausztriában.

Az osztrák sajtó szerint több mint 40 perc alatt ért ki a mentő, pedig jó eséllyel meg lehetett volna menteni a fiú életét, ha előbb kap orvosi segítséget.

☝️A helyiek szerint az is előfordul ezen a környéken, hogy egy órát kell várni a mentőre, pedig már évek óta jelezték a problémát.

A gondot az okozza, hogy abban a járásban, ahol a tragédia történt (Liezen), összesen három mentőállomás működik. Miközben a területe nagyjából akkora, mint itthon Heves vármegye.

Ki tudja, Hevesben mennyi mentőállomás van az ausztriai 3-hoz képest?

10

Ennyit arról, hogy itthon minden rossz!!
Az újságcikkek szerint a fiatal férfi szív- és érrendszeri elégtelenségben halt meg. Részvétem a családnak.

Aki a Facebookra kitett összes képét kényszeresen photoshopolja, az miért ne manipulálná a tüntetéséről készült fotókat is
Slimfit képhamisító.

Ennyi.

A választókerületemben nem ígérgetünk, hanem építünk

A Tisza új egészségügyi szakértője nem az állami egészségügyet építi, hanem a magánt. Ráadásul a sajátját. Nekik az egészség is üzlet. Ne hagyjuk

A mesterséges intelligencia és az emberi tudás találkozása új távlatokat nyit a tanítás és a tanulás világában. A „Mesterséges intelligencia az oktatás szolgálatában” konferencián az MI oktatásban…

A Magyar Hang Magyar Péterről, a békéről és a szeretetről kérdezett.
Válaszoltam.

Orbán Viktor a Békemenet erejével és üzenetével érkezett csütörtökön Brüsszelbe, az uniós csúcsra.

Mindenki látja, hogy a magyarok békét és biztonságot akarnak. A Békemenet megerősítette a kormány…

Kudarcos tárgyalások, rémült hangulat és stratégiai bénultság.

A héten Európai Tanács ülésre került sor Brüsszelben. Kívülről egy gyors, eseménytelen csúcsnak tűnhetett — belülről azonban az Európai…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média