Akkor révedjünk most egy kicsit a múltba. Pusztán azért, mert a HVG egyik legutóbbi cikkében Balassagyarmat és Debrecen polgármestere többedszer is elismétlik azt a véleményüket, hogy én a Versenyképes Járások Programot csupán azért találtam ki, hogy nekem is legyen egy kis pénzem osztogatni, csak hát annyira béna vagyok, hogy még ezt sem tudtam jól kitalálni. Nézzük akkor a tényeket!
2024 augusztusában jött a hír, hogy kormányülésre kerül egy olyan előterjesztés, amely az iparűzésiadó-növekményt elvonná az önkormányzatoktól és a költségvetésbe fizettetné be, hogy aztán az útja ugyanúgy követhetetlen legyen az önkormányzatok számára, mint a szolidaritási hozzájárulásé.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium úgy gondolta, hogy ez így védhetetlen, ezért kidolgoztunk egy javaslatot, ami arról szólt, hogy a növekményt juttassuk vissza az önkormányzatoknak térségi fejlesztési célokra. Így, a pályázati rendszer révén minden önkormányzat láthatja, hogyan hasznosul az általa befizetett pénz. A kormányülésen a miniszterelnök rögtön támogatásáról biztosította a koncepciót, így megindulhatott a megvalósítás.
Balassagyarmat és Debrecen már akkor sem értett egyet ezzel a koncepcióval. Egyik polgármester sem vette magának a fáradságot, hogy először velem közölje a kifogásait, hanem rögtön újságíróknak nyilatkoztak, biztos, ami biztos. A nyilatkozatokat követően én mindkét városba elmentem, elmondtam a koncepció lényegét és kértem a támogatásukat. Debrecen esetében többször is megtettem ezt. Az ottani polgármester ezt négyszemközt többször megígérte, hogy aztán a nyilvánosság előtt mindig a program ellen beszéljen. Ellentétben Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg polgármestereivel, akiknek ezúton is köszönöm a támogatásukat.
A Versenyképes Járások Programnak köszönhetően Magyarország 174 járásából 135-ben nagyobb összegű
fejlesztést tudtunk 2025-ben és 2026-ban megvalósítani, mint amit az itt megtermelt iparűzésiadó-növekmény lehetővé tett volna. Azt pedig talán Debrecen polgármestere is beláthatja, hogy a debreceni iparűzési adó alapját nemcsak Debrecenben lakó munkavállalók termelik meg, hanem az ingázók is.

Judit néni, nem érteni kell, hanem érezni.
Hajrá, magyarok!

️A TURIZMUST IS KINYÍRJÁK️

Egyre pesszimistábbak a turizmus szereplői - erről számolt be a kormánypárti(!) GKI kutatóintézet.

Augusztus után szeptemberben is romlott az úgynevezett konjunktúra-index a…

Bármennyire is próbálkozik Magyar Péter, soha nem lesz belőle Orbán Viktor, Orbán Viktort pedig sem helyettesíteni, sem kiírni nem lehet a magyar politikából!

Honnan lehet tudni, hogy nem működik a kormányzás és nagy bajban van a Tisza?

Onnan, hogy Magyar Péter kellemetlen - és rendkívül költséges - imázsfilmeket készíttet magáról, álproblémákról kezd el…

Nagyon jó elemzés, Deák Dániel. De ennél még rosszabb a helyzet, ugyanis nemcsak az van, hogy az EU a pálya széléről figyelni a kiegyezést, hanem éppen most készül konfrontalódni mindkettővel. Ennek…

Tegnap ígértem fejleményeket a tarnazsadányi akció kapcsán. Amikor tarnazsadányiak véletlenül találtak egy 11 éves kisfiút Budapesten és ahelyett, hogy visszavitték volna a szolnoki gyermekotthonba,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média