️A TURIZMUST IS KINYÍRJÁK️

Egyre pesszimistábbak a turizmus szereplői - erről számolt be a kormánypárti(!) GKI kutatóintézet.

Augusztus után szeptemberben is romlott az úgynevezett konjunktúra-index a turizmusban, vagyis egyre BORÚSABBAN látják az ágazat jövőjét a szállásadók, illetve a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások.

️ALACSONYABB a turizmus konjunktúra-index, mint egy évvel ezelőtt, a Tiszát támogató kutatók úgy fogalmaznak, hogy “az ágazat szereplői helyzetüket negatívnak érzékelték”.

👉 A szállásadók jelentős többsége stagnálást vagy visszaesést vár;

👉 A vendéglátásban működők többsége a forgalom visszaesésére számít;

️

Hallott bárki arról, hogy a Tisza-kormány foglalkozna a turizmussal, amely egyébként több százezer embernek ad munkát és a magyar GDP 12-14(!!) százalékát adja

Egyáltalán tudja valaki, hogy a kormányban ki a felelős ezért a területért
(Megfejtés: Jockey Ewing)

☝️Magyar Péter ALKALMATLAN a kormányzásra!

Csak a filmszínház, a politikai bosszú, a gyűlölködés megy, de semmi elképzelés a jövőről.

Nem véletlen, hogy tűnnek el a támogatói és messze nincs már meg a gazdasági szereplők tavaszi hurráoptimizmusa.

Bármennyire is próbálkozik Magyar Péter, soha nem lesz belőle Orbán Viktor, Orbán Viktort pedig sem helyettesíteni, sem kiírni nem lehet a magyar politikából!

Honnan lehet tudni, hogy nem működik a kormányzás és nagy bajban van a Tisza?

Onnan, hogy Magyar Péter kellemetlen - és rendkívül költséges - imázsfilmeket készíttet magáról, álproblémákról kezd el…

Nagyon jó elemzés, Deák Dániel. De ennél még rosszabb a helyzet, ugyanis nemcsak az van, hogy az EU a pálya széléről figyelni a kiegyezést, hanem éppen most készül konfrontalódni mindkettővel. Ennek…

Tegnap ígértem fejleményeket a tarnazsadányi akció kapcsán. Amikor tarnazsadányiak véletlenül találtak egy 11 éves kisfiút Budapesten és ahelyett, hogy visszavitték volna a szolnoki gyermekotthonba,…

ÖRÖM LÁTNI, hogy a “miniszterelnök” ilyen ÜGYESEN tud MOTOROZNI Rómában.
Így kevésbé fáj majd holnap a 710 forintos tankolás a magyar autósoknak, fuvarozóknak, cégeknek, önkormányzatoknak..
ABSZOLÚT…

Mindig öröm a közélet iránt érdeklődő ifjúsággal találkozni - különösen határon túli, háromszéki magyar fiatalokkal beszélgetni!

A nemzeti összetartozás nem áll meg az országhatárnál. Fontos, hogy a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média