Fiala Jánossal 2007 óta folytatjuk péntekenként beszélgetéseinket, eleinte különböző rádiókban, majd az utóbbi időben már az online térben. Önmagában már az rendhagyó, hogy két ember idestova húsz éve hétről-hétre - na jó, kisebb kihagyásokkal - beszélget bel- és külpolitika, valamint a hétköznapi élet kérdéseiről. Az pedig már egyenesen pikánssá teszi a történetet, hogy mindkettőnket sokan próbáltak a saját környezetünkből lebeszélni arról, hogy szóba álljunk egymással.
A magukat menőnek képzelő politikusok és újságírók ezalatt a két évtized vívták elképesztő álcsatáikat, miközben mi minden héten úgy is meg tudtuk vitatni a világ dolgait, hogy egyébként sokszor nem értettünk egyet. Ebben a két évtizedben volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Orbán Viktor és most Magyar Péter. Én magam pedig voltam frakcióvezető, közigazgatási és igazságügyi miniszter, külügyminiszter, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős tagja, majd a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztos, végül közigazgatási és területfejlesztési miniszter, és most egyetemi docens. Szóval, elég sok minden történt velünk.
Külön öröm, hogy a Sopronfest jóvoltából már tavaly is volt lehetőségünk élőben is beszélgetni, amit idén, ma este fogunk megismételni. Szóval, ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen dolgokról és hogyan szoktunk beszélgetni Fiala Jánossal, akkor várjuk élőben 19 órakor Sopronban!

Kármentés vihar után a gyümölcsösben! A korai szilvát nagyon leverte a vihar , de nem mehet veszendőbe . Frissen gombócnak , levesnek, aztán lekvárnak és pálinkának is jó lesz.

Nyilván nem azért, amit Magyar Péter mond.

Egyszerű oka van: nem akarja, hogy az emberek meglássák a valódi arcát.

Láttam, hogy a cselédmédia legalja, a Telex.humár mosdatja a miniszterelnök urat. A…

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

Magyar Péter a kampányban számtalan alkalommal tett egyértelmű ígéretet: ha kormányra kerülnek, akkor 700 ezer rászoruló család/gyermek kap gyermekenként 100…

A Tisza a kormánypropaganda eszközeként akarja használni az ügynökaktákat

☝️Van-e jogunk kritikákat megfogalmazni a Magyar Péter által két napja bejelentett iskolakezdési támogatással kapcsolatban

VAN

Az Orbán-kormány évente mintegy 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forinttal támogatta…

Mennyi lehet ebből igaz? Vajon miért lesz olyan ideges Magyar Péter, ha erről kérdezik a parlamentben?

"Szép új világ" címmel tartottam előadást a XX. Balatongyöröki Nemzeti Héten. Az előadás első felében a közéleti aktualitásokról beszéltem, majd a közönség kérdezhetett.

Rengetegen voltak, felemelő…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média