☝️Van-e jogunk kritikákat megfogalmazni a Magyar Péter által két napja bejelentett iskolakezdési támogatással kapcsolatban
️
VAN
️
Az Orbán-kormány évente mintegy 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forinttal támogatta…
Megjelent a Szembesítés 6️⃣. része a Magyar Demokrata legfrissebb lapszámában! 
Ezúttal arról beszélgettünk, hogy jelentősen csökkent a külföldi tulajdonú vállalatok súlya a magyar gazdaságban. De miért fontos ez?
Az, hogy mekkora szerepet játszanak a külföldi irányítású vállalatok egy ország gazdaságában, a gazdasági szuverenitás egyik legfontosabb eleme. Minél kisebb arányban vesznek részt a külföldi cégek a GDP előállításában és a foglalkoztatásban, annál nagyobb mozgástere van egy ország gazdaságpolitikájának.
Magyarországon ez az arány 2014-ben még 52,7 százalék volt, míg 2024-re 40,3 százalékra csökkent. Összehasonlításképpen, Luxemburgban 60,6 százalékon, Írországban pedig 71,3 százalékon áll ez a mutató.
A 2008–2011 közötti időszakban hazánkban jelentősen nőtt a külföldi tulajdon aránya, amikor számos nagyvállalatot értékesített az állam külföldi befektetőknek.
A fordulat 2013–2016 után következett be.
Az IMF hazaküldése, a gazdaságpolitikai önállóság megerősödése, valamint a stratégiai jelentőségű közművek és energiaszolgáltatók visszavásárlása hozzájárult ahhoz, hogy a külföldi cégek súlya fokozatosan csökkenjen.
A Covid-időszak átmeneti megtorpanását leszámítva ez a tendencia azóta is folytatódott.
Ennek köszönhetően erősödtek a magyar tulajdonú vállalatok is, amelyek egyre nagyobb szerepet vállalnak a GDP előállításában.
Félő, hogy Magyar Péter kormánya rombolásba, privatizációba kezdene és újra külföldi kézbe kerülhetnének nyereséges magyar vállalatok.
A számok ugyanakkor egyértelműek: az Orbán-kormányok időszakában nem nőtt, hanem jelentősen csökkent a külföldi irányítású vállalatok részesedése a magyar gazdaság teljesítményéből. Ezzel erősítve a gazdasági szuverenitásunkat.
Keressétek az újságárusoknál!
️
☝️Van-e jogunk kritikákat megfogalmazni a Magyar Péter által két napja bejelentett iskolakezdési támogatással kapcsolatban
️
VAN
️
Az Orbán-kormány évente mintegy 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forinttal támogatta…
Mennyi lehet ebből igaz? Vajon miért lesz olyan ideges Magyar Péter, ha erről kérdezik a parlamentben?
"Szép új világ" címmel tartottam előadást a XX. Balatongyöröki Nemzeti Héten. Az előadás első felében a közéleti aktualitásokról beszéltem, majd a közönség kérdezhetett.
Rengetegen voltak, felemelő…
Addig nézzétek a Mandit, amíg Ruff úr le nem lövi
️
Az adás linkje a kommentben
️
Addig nézzétek a Mandit, amíg Ruff úr le nem lövi
️
Az adás linkje a kommentben
️
Egészen biztos, hogy mindannyian emlékeznek még a kampány egyik leghírhedtebb mondatára! „Választást kell nyerni, aztán mindent lehet.”
Most pontosan ezt látjuk. A Tisza politikusai megállás nélkül azt…
Az a politika, amit Magyar Péter folytat, nem a magyar emberek érdekei szerint íródik. A kotta máshol készül...
Máthé Zsuzsi
A magyar közjogi méltóságok alkotmányellenes leváltására nem lehet jövőt és “szeretetországot” építeni.
Isten nyugosztalja Szilágyi Tibort!

Vége a fejtörőnek. Itt a végleges koncert menü.
☝️
️Ne feledd: Veled teljes
️
Tusványos
A Parlament egyhangú támogatásával megalakult az Interparlamentáris Unió elnöksége és nemzeti csoportja, amelyet kormányparti és ellenzéki képviselők alkotnak, köszönöm, hogy alelnökként a részese…