Tíz év alatt a hetedik miniszterelnök
Nem, ez most nem belpolitikai bejegyzés. Tudom, hogy nagy csalódást okozok azoknak az embereknek, akiknek a billentyűzete ki van már hegyezve a bejegyzéseimre, bár biztosan így is találnak majd valamit, amivel folytathatják a gyalázkodásukat.
Ez a bejegyzés most arról szól, hogy nemsokára arra emlékezünk, hogy tíz éve volt az Egyesült Királyságban a Brexit-népszavazás, és most, azzal, hogy Keir Starmer lemondott, az ország az évfordulóra elfogyasztotta a hatodik miniszterelnökét, és készen várja a hetediket, Andy Burnhamet.
David Cameron, Theresa May, Boris Johnson, Liz Truss és Rishi Sunak előzték meg Starmert, aki két éve azzal az ambícióval vette át a kormányt, hogy végre stabilitást teremt az Európai Unióból való távozását követően a helyét nem találó országban. Úgy tűnik, neki sem sikerült.
Talán az Európai Unióból való kilépést pártoló politikusok és szavazók sem számítottak arra, hogy ilyen fokú politikai válság kíséri a választópolgárok döntését. Az Egyesült Királyság nem csupán a gazdaság, de - amint látható - a belpolitika területén is erősen megsínyli a kilépést. Ez kétségtelenül a negatív oldala a mostani fejleményeknek.
Másrészt viszont lenyűgöző kortársként figyelemmel kísérni, ahogy egy parlamentáris rendszer a saját intézményi és politikai válaszaival igyekszik kezelni ezt a belpolitikai válságot.