Európai versenyképesség magyar gazdasági semlegesség

A kohéziós politika a gazdasági versenyképesség motorja, amely nagyban hozzájárul a felzárkóztatás fejlődéséhez.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Miniszterelnök úr beszéde után panelbeszélgetésen hangsúlyoztam: abban bízunk, hogy pragmatikus hozzáállása lesz az új kohéziós politikáért felelős uniós biztosnak.

Köszönöm a meghívást!

„Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban.”

Burundi is csatlakozott a Genfi Konszenzushoz, amely a hagyományos családmodell védelméről szóló nemzetközi összefogás alapja, hiszen vannak ügyek, amelyekben nincsen kompromisszum: az apa férfi, az…

Üzbegisztánnal aláírtuk a diplomáciai képzésről szóló együttműködést, a kubaiakkal magyar vízügyi technológiákról állapodtunk meg és Kambodzsával megegyeztünk, hogy kölcsönösen nagykövetséget nyitunk…

„A nemzet megmaradásának egyedüli útja a tudatosan vállalt önazonosság megtartásával érhető el.” – a Nizsalovszky Endre jogtudós emlékére rendezett konferencián vettem részt ️ §

„A haza magyar, az állam humánus, a jog pedig igazságos kell legyen.”

Szilárd morális alapokon álló, embertársaiért felelősséget vállaló és viselő, szeretett tanár és legendás jogtudós. Ilyen ember…

A honvédség már megkezdte a homokzsákok bontását a gátakon. A katonák országszerte 17 helyszínen segítették a védekezést, több mint 900 ezer homokzsákot töltöttek meg. Köszönjük a munkájukat!

Palesztina miniszterelnöke tájékoztatott a térség biztonsági helyzetéről, valamint aláírtuk a megállapodást, melynek értelmében 75 hallgatót fogadunk magyar egyetemeken.

Magyarország továbbra is…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média