„A haza magyar, az állam humánus, a jog pedig igazságos kell legyen.”

Szilárd morális alapokon álló, embertársaiért felelősséget vállaló és viselő, szeretett tanár és legendás jogtudós. Ilyen ember volt Nizsalovszky Endre, aki ezen a napon született 1️⃣3️⃣0️⃣ évvel ezelőtt. A magánjog elismert professzora, akire évtizedek múltán is büszkén néz fel a magyar jogászság.

Emlékére a Gyulai Törvényszék szervezett konferenciát, amelyre engem is meghívtak előadóként.

A vidéki jogászság – ahova Nizsalovszky is tartozott, de említhetem Mádl elnök urat is, s magam is büszkén vállalom vidékiségem – sorsa szívügyem. Személyes kötődésem okán is. A gyulai konferencián is megerősítettem: elnökségem alatt mindvégig támogatni fogom a vidéki jogászságot.

Köszönöm a megtisztelő meghívást.

A honvédség már megkezdte a homokzsákok bontását a gátakon. A katonák országszerte 17 helyszínen segítették a védekezést, több mint 900 ezer homokzsákot töltöttek meg. Köszönjük a munkájukat!

Palesztina miniszterelnöke tájékoztatott a térség biztonsági helyzetéről, valamint aláírtuk a megállapodást, melynek értelmében 75 hallgatót fogadunk magyar egyetemeken.

Magyarország továbbra is…

Kigyulladt egy személygépkocsi hétfőn a kora esti órákban az M0-ás autóút 39-es kilométerénél, Üllő közelében. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, az autó már teljes egészében égett.

A monori…

Semleges országnak maradni egy gazdaságilag blokkosodó világban? Meg tudjuk-e csinálni? Ez itt a kérdés.

Biztosak lehetünk mindannyian abban, hogy ha Magyarország elszánja magát, akkor a gazdasági…

Magyarország a gazdasági semlegesség politikájával a megváltozott világgazdasági verseny győztesei közé tud kerülni.

Ha fejlődni akarunk, modernek akarunk lenni, versenyképesek szeretnénk lenni, akkor…

Ezek a semleges gazdaságpolitika alapelvei:
👉 Mi döntjük el, hogy kivel üzletelünk.
Tehát ha valakivel üzletelni akarunk, akkor nem egy másik hatalmi központon keresztül üzletelünk, hanem közvetlen…

Orbán Viktor:
Arra kell törekednünk, hogy a gazdasági kapcsolataink kizárólag gazdaságiak legyenek, és ezért a saját értékeinkből semmit se kelljen föladni a gazdasági kapcsolatok érdekében.

“Ő alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média