Egymás mellett békében, biztonságban Bezenyén és Papréten
Bezenye Községi Önkormányzatának együttműködési eredményessége, mely a település és a magyar kormány között jött létre példaértékű.
A közös munka eredményeként, a Magyar Falu Program, a Település Operatív Program valamint a TOP-Plusz, a LEADER pályázatok, az Agrárminisztérium és a Belügyminisztérium sikeres pályázatainak köszönhetően az utóbbi években összesen mintegy 497,7 millió forintnyi beruházással gazdagodott a két település.
👉 Megújult a Polgármesteri hivatal épülete Bezenyén. A zöldterületek gondozása és a téli hó eltakarítása új berendezésekkel, traktorokkal bővült.
👉 A Kormány bölcsődei fejlesztési programja is sikeresen zárult.
👉 A Magyar Falu Program keretében az Óvoda is új kerítést kapott.
👉 A háziorvosi és védőnői szolgálat eszközei is kibővültek.
👉 A Tanyagondnoki szolgálat ellátását a sikeres pályázatnak köszönhetően tanyagondnoki busz beszerzésével látják el.
👉 Bezenyei Művelődési Ház felújítása is több lépcsőben valósult meg, hamarosan a Ház tetejére napelem is kerül majd.
👉 A Papréti Kultúrház felújítása is befejeződött, új ablakokkal, vízvezetékrendszerrel és vizesblokkokkal.
👉 Az útépítések, útburkolat-javítások és csapadékvíz-elvezetési munkák is jelentős szerepet kaptak a településen.
👉 A sportpálya mellett átadásra került az új játszótér, valamint egy fedett közösségi tér.
👉 A temető területén is több fejlesztés valósult meg a Magyar Falu Program sikeres pályázatai révén.
👉 Teljes felújításon esett át a Tájház, mely a falu népi értéktára. Szerepe turisztikai szempontból is jelentős.

Magyarország kormánya felelősen döntött, amikor pályázatain keresztül lehetőséget biztosított az önkormányzatok számára a települések szociális alapellátást biztosító szolgáltatásainak bővítésére, korszerűsítésére.

Gratulálok Bezenye Községi Önkormányzatának!

Az ideális az, és ezen dolgozunk, hogy a világ legjobb nyugati technológiája és a világ legjobb keleti technológiája az Magyarországon találkozzon. - Orbán Viktor

#fidelitas

Mi adhat erőt, egy tízgyermekes családanyának, aki népirtás idején veszítette el férjét és egy menekülttáborban él gyermekeivel?

1️⃣0️⃣ éve, hogy az Iszlám Állam népírtást követett el a jazidik ellen.…

Nádas Péter Kossuth-díjas író kortárs irodalmunk egyik legnagyobb alakja. Ugyan politikailag általában nem őrlünk egy malomban, de Nádas Péter teljesítménye minden magyar ember nemzeti büszkeségét…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média