Mi adhat erőt, egy tízgyermekes családanyának, aki népirtás idején veszítette el férjét és egy menekülttáborban él gyermekeivel?

1️⃣0️⃣ éve, hogy az Iszlám Állam népírtást követett el a jazidik ellen. Iraki utam során egy olyan menekülttáborba látogattam, ahol 14.000 szülőföldjéről elűzött, traumatizált, jövőkép nélkül maradt ember él. Sok leány és asszony megélte az ISIS fogságának poklát is.

A látogatásom célja az volt, hogy meghallgassam az itt élők történeteit, megértsem a gondjaikat, lássam, hogy hogyan segített nekik a programunk által támogatott, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Free Yezidi Foundation által megvalósított tanműhely. Beszélgetéseim során ismertem meg a tíz leánygyermekkel egyedül maradt Bahar asszonyt, aki megmutatta azokat a pedáns rendben tartott sátrakat, amelyek immár kilenc éve az életük helyszíne.

Az itteni támogatásunk jó példa arra, hogy számunkra a keresztényi szolidaritás nem korlátozódik - nem korlátozódhat - a keresztényekre. Az üldözött jazidi embereknek is segítséget nyújtunk az újrakezdés terén és, hogy ne kényszerüljenek szülőhazájuk elhagyására.

Nádas Péter Kossuth-díjas író kortárs irodalmunk egyik legnagyobb alakja. Ugyan politikailag általában nem őrlünk egy malomban, de Nádas Péter teljesítménye minden magyar ember nemzeti büszkeségét…

Több mint háromszázezer zarándok énekelte együtt a magyar és a székely himnuszt Csíksomlyón. 🙏🇭🇺

Székelyhon

Pünkösd van, a Szentlélek kitöltetésének, a keresztény egyház születésének napja, a magyar néphagyomány egyik leggazdagabb ünnepe. 🙏

"A pünkösdnek jeles napján,
Szentlélek Isten küldeték.
Megerősítni…

A mindennapok részévé tették a mostani európai vezetők az erőszakot, a háborúról való gondolkodást. Teljesen döbbenetes, hogy európai nagy országok komoly vezetői - mint a francia elnök vagy a svéd…

Lovas hagyományaink ápolása és megőrzése közös kötelességünk. Ezt szolgálja a Kisbéri Lovarda Északi Istállójának felújítása is.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média