Győr-Moson-Sopron Vármegyei Érték - Sarlós Boldogasszony kápolna Máriakálnokon
Legendák mesélnek a máriakálnoki kápolna történetéről.
Egyik legenda szerint egy arrafelé dolgozó halászember talált a forrás közelében egy Mária képet, és azt hazavitte. Otthonában csodájára jártak e képnek, de később visszavitte a forrás közelébe és ott egy épületet emelt a szentkép elhelyezésére, önmagának pedig egy kis házikót, s ott maradt remetének a kép mellett.
Másik verzió szerint egy katona ment a forráshoz, a sebeit gyógyítani. Egy nem katolikus vallású katonatiszt kinevette a csodaforrásban hívő embert, de rövid időn belül az ő lába is kisebesedett. Elkeseredésében visszament a forráshoz, és ott a Szűzanya segítségét kérte. Ő is meggyógyult.
Harmadik változat szerint egy katona talált egy Mária képet és szobrocskát a forrásnál, amit a falu templomának átadott. Megmagyarázhatatlan módon a kép és a szobor eltűnt a templomból és ismét a forrás közelében találták meg. Ezért úgy határoztak, hogy állandó láthatás miatt a forrás mellett helyezik el.

Az ártérben fekvő kis építményt az áradás többször elöntötte, de mégsem a víz, hanem 1873-ban tűz pusztította el. A mennyezet leszakadt, az oltárkép elégett, de a Mária-szobor csak megpörkölődött. A mai középtornyos egyhajós épület 1874-ben készült a román építészet stílusjegyeinek felhasználásával.
Mára a kis kápolna neves búcsújáróhellyé vált. Évente több tízezren zarándokoltak el ide gyógyulást keresve.

Ha idejük engedi, látogassanak el Önök is a kegyhelyhez, melynek közvetlen közelében található a Falumúzeum és a máriakálnoki Rozárium is!

Önálló programban kaphatnak támogatást zöldenergia-tároló telepítéséhez a gazdasági társaságok. A családok mellett őket is támogatjuk. Részletek: palyazat.gov.hu

🤝 Alakszai Zoltán Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főispánnal arról egyeztettünk, hogy a kormányhivatala szervezésével hogyan tudunk a Tanítsunk Magyarországért programba még több vállalkozást bevonni…

A Napenergia Plusz Program első pályázati szakaszának eredményei számokban

A kormány 7️⃣5️⃣ milliárd forinttal támogatja a magyar családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében, a zöldenergia…

️Két fontos mérkőzést is játszanak ma este a magyarok.

️A férfi-vízilabda válogatott 18:30-kor Horvátországgal csap össze az EB döntőbe jutásért, míg ️kézilabdásaink 20:30-kor Szerbia ellen játszanak a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média