A Napenergia Plusz Program első pályázati szakaszának eredményei számokban

A kormány 7️⃣5️⃣ milliárd forinttal támogatja a magyar családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében, a zöldenergia termelésében és tárolásában.

️ A kivitelezők előregisztrációja december 4-én indult el,
️ a lakossági pályázóké pedig ️holnap️ kezdődik.

Érdemes tehát röviden áttekinteni, hogy a vállalkozók körében milyen érdeklődést váltott ki eddig a kiírás.

Jelenleg 5️⃣5️⃣5️⃣ iparági cég rendelkezik jóváhagyott regisztrációval. A még zajló értékelések és hiánypótlások után számuk további mintegy százzal növekedhet.

A legtöbb vállalkozás jelentkezését Pest vármegyére (402) és Budapestre (377) fogadta már el a támogató. (Egy kivitelező természetesen több vármegyében is végezhet munkát.) Háromszáznál több céget regisztráltak továbbá Fejérben (331), Veszprémben (317), Bács-Kiskunban (309), Komárom-Esztergomban (308) és Győr-Moson-Sopronban (304). Még a lista túlsó végén álló Baranyában is legalább 238 lehetséges kivitelező kínálhat bőséges választékot a pályázók számára. A még nyitott jelentkezések elbírálása után az elérhető vállalkozók száma Pest vármegyében meghaladhatja, a fővárosban pedig megközelítheti a félezret.

🤝 Folyamatos a termékek felvonultatása és ellenőriztetése is, mostanáig darabra pontosan 555 eszközre nyújtottak be regisztrációs kérelmet.

A pályázatot övező figyelem élénkülését jelzi, hogy a támogatóhoz intézett több mint 4️⃣4️⃣0️⃣0️⃣ telefonos és írásos ügyfélszolgálati megkeresés hozzávetőleg fele az elmúlt egy hétben érkezett be.

👉 Az ingatlanonként akár 5️⃣ millió forinttal támogatott beruházásoknak köszönhetően napelemből és energiatárolóból álló rendszerekkel bővülhetnek tovább a hazai napenergia kapacitások.

A háztartások kiadásainak kétharmadát az állam vállalja át, a fejlesztési költségek így legfeljebb tíz év alatt megtérülhetnek. A programban résztvevő mintegy 15 ezer család saját célra termelhet és tárolhat el zöldenergiát, a nagyobb arányú önellátással csökkentve áramszámláit is.

️Két fontos mérkőzést is játszanak ma este a magyarok.

️A férfi-vízilabda válogatott 18:30-kor Horvátországgal csap össze az EB döntőbe jutásért, míg ️kézilabdásaink 20:30-kor Szerbia ellen játszanak a…

Minden az arcomon - a maszk ellenére is…
Látjuk a külföldi példát.
Ugyanígy Gyurcsány Ferenc és a baloldal a káoszt, a zűrzavart és a rombolást jelentené Magyarországon.
Ettől meg kell védenünk az…

Az illegális migráció eredményeként a terrorizmus és az erőszak is a nyugati nagyvárosok életének mindennapos részévé vált.

Most pedig arra akarnak kötelezni minket, hogy migránsgettókat építsünk…

Könyvturné Erdélyben, a harmadik állomáson újabb telt ház.
Székelyföldön is bemutatkozott a Huszárvágás — A konnektivitás magyar stratégiája.

Identitásmegőrzés és kapcsolatépítés: a gyönyörűen…

Indulunk alkalmi túratársainkkal a mai Kéktúrára – a mostani szakaszt Rockenbauer Pál emlékének szenteljük.

Örülök, hogy felhívásomra válaszolva, a mozgás évének első Kéktúrájához ilyen sokan…

Debrecen, a mintaváros.

A szuverenitáspárti kormánynak támogatnia kell a fejlődésre törekvő helyi közösségeket. Debrecen egy ilyen város, hiszen számtalanszor bebizonyította, hogy képes az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média