️🙏👩
️ Semmelweis napon köszönetet mondunk a mintegy 150 ezer egészségügyben dolgozónak, akik napról-napra, éjszakáról-éjszakára dolgoznak, hogy mi és szeretteink egészségben élhessünk.
️
Az elmúlt…
️🙏👩
️ Semmelweis napon köszönetet mondunk a mintegy 150 ezer egészségügyben dolgozónak, akik napról-napra, éjszakáról-éjszakára dolgoznak, hogy mi és szeretteink egészségben élhessünk.
️
Az elmúlt…
Mi egy szabadságharcos nép vagyunk, ki fogunk állni a saját érdekeinkért, akkor is, ha az konfliktussal jár - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.
Orbán Viktor: Háborús helyzetben az a legfontosabb, hogy az eddig elért eredményeinket, a teljes foglalkoztatottságot, rezsicsökkentést, családtámogatási rendszert, nyugdíjakat meg tudjuk védeni. 

A rekkenő hőségben , a jéghideg üdítőitalban rejtőző kedves üzenet. Hogy mik vannak … :)
A Balaton számára mindig komoly kihívást jelent a nyári szezon, a szükséges felkészülésről és az aktuális fejlesztésekről is egyeztettünk a Balaton Monitoring mai ülésén. 
„Történelmében él a nemzet” – írta Szűcs Jenő egy 1974-ben megjelent tanulmánykötetében.
George Friedmannak a Geopolitical Futuresoldalán minap megjelent elemzése kapcsán ezt azzal egészíthetjük ki,…
Az egészségügyben dolgozók nap mint nap bizonyítják elkötelezettségüket, ezért mindannyiunk részéről köszönet illeti meg őket áldozatos munkájukért! 
A növekvő migrációs nyomás miatt megszervezzük a határvadász rendszert
Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.