A Mathias Corvinus Collegium - MCC is segíti a kárpátaljai magyarokat ezekben a nehéz időkben.
A beregszászi Fiatal Tehetség Programban (FIT) 97 kárpátaljai diák vesz részt, akik közül többen már…
Az Agrár Széchenyi Kártya már több mint egy évtizede jelent valódi pénzügyi segítséget a gazdák számára. A finanszírozási lehetőség eddigi elért eredményeire és jövőbeli céljaira Krisán Lászlóval, a KAVOSZ vezérigazgatójával és Parragh Lászlóval, az MKIK elnökével közösen hívtuk fel a figyelmet. Ne feledjük, a termeléshez és az élelmiszer-ellátás biztonságához források kellenek, melyeket folyamatosan biztosítani kell a gazdálkodóknak. A termelők pedig mindent megtesznek azért, hogy időben és pontosan törlesszék a hiteleiket.
Fotó: Pelsőczy Csaba
#agrárminiszter #magyaragrárium #széchenyikártya
A Mathias Corvinus Collegium - MCC is segíti a kárpátaljai magyarokat ezekben a nehéz időkben.
A beregszászi Fiatal Tehetség Programban (FIT) 97 kárpátaljai diák vesz részt, akik közül többen már…
Drága budakalásziak!
Nagyon örültem a Budakalászi Hírmondó megkeresésének, amelyben a térség baloldali jelöltje mellett én is megküldhettem bemutatkozásom, valamint kifejezetten a Budakalászt érintő…
️ Szolnok hóesésben is előre megy, nem hátra!
🤝 Dr. Kállai Máriaszemélyében a helyiek 2018-ban egy olyan képviselőt választottak, aki nem ismer lehetetlent, ha városáról van szó. Ne hagyjuk, hogy…
Köszönjük az aktivitást!
Minden nyugdíjashoz megérkezett az 13. havi nyugdíj.
Visszaadtuk azt, amit Gyurcsány és Bajnai elvett.
Segítsük a háború elől menekülő embertársainkat
️
Adományaikat - tartós élelmiszert, ivóvizet, takarókat - a következő címen várjuk:
FIDESZ iroda, Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u.10. (Földszint 8.)…
Hivatalosan is jelöltük Novák Katalint az államfői tisztségre. A javaslatot valamennyi kormánypárti képviselő aláírta, az íveket délelőtt leadtuk Simicskó Istvánfrakcióvezető társammal az…
"Road safety, a biztonság az első" közlekedésbiztonsági programsorozat
Február 28. és március 4. között Dunakeszi ad otthont a HUMDA, a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség…
✍️ A támogató aláírások gyűjtését minden nap folytatjuk, mert Gyurcsányék minden eszközzel vissza akarnak térni a hatalomba. Ott vagyunk utcákon, tereken, papíron, iPaden.
Ha nem leszünk elegen,…
Megkezdődtek a tárgyalások az orosz és az ukrán fél között. 🙏
A béke mellett! 