️ Szolnok hóesésben is előre megy, nem hátra!
🤝 Dr. Kállai Máriaszemélyében a helyiek 2018-ban egy olyan képviselőt választottak, aki nem ismer lehetetlent, ha városáról van szó. Ne hagyjuk, hogy…
Drága budakalásziak!
Nagyon örültem a Budakalászi Hírmondó megkeresésének, amelyben a térség baloldali jelöltje mellett én is megküldhettem bemutatkozásom, valamint kifejezetten a Budakalászt érintő fejlesztési eredményeket és további elképzeléseimet. Az már korábban is világossá vált, hogy a baloldali jelöltnek a folyamatos rágalmazáson kívül nincs mondanivalója sem Budakalász, sem a térség számára, miután pedig nem küldte el válaszait a lapnak – a pártatlanság jegyében –, természetesen az én írásom sem jelenik meg. Engedjétek meg azonban, hogy e posztba mégis beillesszem a cikktervezet Budakalászt érintő részét:
„… Ami kizárólag Budakalászt illeti, megindul az elkerülő út építése, amelynek köszönhetően a 11-es számú főút Szentendre és BUDAKALÁSZ között 2x3 sávossá bővül. 2021 augusztusában adtuk át a vadonatúj Patakpart Általános Iskolát Budakalászon, elindulhat a Kalász Suli Általános Iskola tornaterem beruházásának az előkészítése 90 millió forint összegben, az Önkormányzat 185 380 000 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert az Omszk parki játszótér és környezetének felújítására, illetve a Cseresznyés utca útfelújítására és a vízelvezető rendszerének kiépítésére, az uniós források megnyitásának köszönhetően pedig a település civil- és egyházi szervezetei, vállalkozásai, valamint az önkormányzat számára is megnyílik az az országosan elérhető 10.000 milliárd forintos keret, amelyből a régóta várt fejlesztések elvégezhetők lesznek.
Az Átölel a Pilis-Dunakanyar stratégiánk megalkotásakor kérdőíves kutatást végeztünk a lakosság körében, amely Budakalász tekintetében azt mutatta, hogy elsősorban a közlekedésfejlesztésre (29,8%), másodsorban az egészségügyi ellátás fejlesztésére (16,9%), illetve az épített- és természeti örökségvédelemre (14,6%) kell fektetnünk a legnagyobb hangsúlyt. A stratégiában ezekre az észrevételekre igyekeztünk hathatós választ, segítséget és megoldást nyújtani. A teljesség igénye nélkül Budakalász tekintetében a legfontosabb, hogy megindul az elkerülőút építése, amelynek köszönhetően jelentősen csökkenthető az átmenő autóforgalom, a zaj és légszennyezés, valamint biztonságosabbá válik a települési úthálózat a gyalogosok és a biciklisták számára egyaránt. Az egészségügy vonatkozásában a megoldást egy észak-budai centrumkórház létrejöttéig összehangoltabb és hatékonyabb betegirányítási rendszerben, a rendelőintézetek felújításában és infrastrukturális felszereltségük – akár pályázati úton való szélesítésében -, valamint a háziorvosi praxisközösségek támogatásában látjuk azon túl, hogy térségi mentőállomásainkat is fejlesztenünk kell. Sokan a budakalásziak közül a korszerűtlen csatornahálózatot és a vízközmű-infrastruktúra hiányosságait említették, amelyre megoldást jelenthet a – 2022-től térségünkben is elérhető - Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretében megnyíló, kifejezetten a fenntartható vízi-közmű rendszerek építésére és fejlesztésére rendelkezésre álló, több mint 228 milliárd forintos keretösszeg.
Nem csak hiszem, de a fentiek alapján igyekszem bizonyítani is, hogy jól irányzott támogatással, emberséges magatartással és megfelelő odafigyeléssel csodákat tehetünk ebben a térségben. Ha ezt szem előtt tartjuk, olyan fejlődésnek lehetünk részesei, amely meghatározza térségünk jövőjét és biztos hátteret ad majd gyermekinknek és unokáinknak. Éppen ezért indulok képviselő-jelöltként a Pilis-Dunakanyarban.”
Számíthattok rám, ahogyan én is számítok rátok.
Ölellek Benneteket!
Eszter
️ Szolnok hóesésben is előre megy, nem hátra!
🤝 Dr. Kállai Máriaszemélyében a helyiek 2018-ban egy olyan képviselőt választottak, aki nem ismer lehetetlent, ha városáról van szó. Ne hagyjuk, hogy…
Köszönjük az aktivitást!
Minden nyugdíjashoz megérkezett az 13. havi nyugdíj.
Visszaadtuk azt, amit Gyurcsány és Bajnai elvett.
Segítsük a háború elől menekülő embertársainkat
️
Adományaikat - tartós élelmiszert, ivóvizet, takarókat - a következő címen várjuk:
FIDESZ iroda, Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u.10. (Földszint 8.)…
Hivatalosan is jelöltük Novák Katalint az államfői tisztségre. A javaslatot valamennyi kormánypárti képviselő aláírta, az íveket délelőtt leadtuk Simicskó Istvánfrakcióvezető társammal az…
"Road safety, a biztonság az első" közlekedésbiztonsági programsorozat
Február 28. és március 4. között Dunakeszi ad otthont a HUMDA, a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség…
✍️ A támogató aláírások gyűjtését minden nap folytatjuk, mert Gyurcsányék minden eszközzel vissza akarnak térni a hatalomba. Ott vagyunk utcákon, tereken, papíron, iPaden.
Ha nem leszünk elegen,…
Megkezdődtek a tárgyalások az orosz és az ukrán fél között. 🙏
A béke mellett! 
Megindulunk Koszovóba, egy olyan országba, ahol javarészt magyar katonák biztosítják, hogy ne legyen háború.
Fontos bejelentés következik!
Elkezdődött az orosz-ukrán béketárgyalás.
Legyen béke!