Végre van jövőnk, van mit megvédenünk!
Nekünk Magyarország az első!
Nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi, etikai kérdés is, hogy csökkentsük az élelmiszerpazarlást. Legyünk tudatos vásárlók és felelős fogyasztók!
#agrárminiszter #magyaragrárium #élelmiszerpazarlás
Végre van jövőnk, van mit megvédenünk!
Nekünk Magyarország az első!
Folyamatosan lehet regisztrálni a gyermekeket a koronavírus elleni Pfizer-oltásra.
Tisztelt Főpolgármester úr és jutalékosai ma közgyűlést tartanak, ahol majd megint nem tehet semmiről. Magyarázat és felelős továbbra sincs a Városháza-ügyben. 

Bangóné a parlamentben fenyegette azokat a pedagógusokat, akik az önként jelentkező diákokat elviszik az Elkxrtuk c. filmet megnézni
A magyar emberek kreativitása, szorgalma és szakmai teljesítménye nyomán Magyarország gazdasági súlya a méretén jóval túlmutat.
A magyarok körében nőtt a leginkább a félretett pénz összege tavaly óta a régiós országokban 
A kormány újabb 600 millió forinttal támogatja a kapuvári fürdő fejlesztését!
️
Hajrá Kapuvár! 


Találkozó határon túli püspökökkel, Kató Bélával, az Erdélyi református egyházkerület püspökével és Kovács Gergellyel, Gyulafehérvár Érsekével.
Kósa Ádám és Schaller-Baross Ernő sajtóközleménye
Az Európai Parlament az EU humanitárius tevékenységének új irányairól vitázott tegnap. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője a vitában…