Végre van jövőnk, van mit megvédenünk!

Nekünk Magyarország az első!

Tisztelt Főpolgármester úr és jutalékosai ma közgyűlést tartanak, ahol majd megint nem tehet semmiről. Magyarázat és felelős továbbra sincs a Városháza-ügyben.

Bangóné a parlamentben fenyegette azokat a pedagógusokat, akik az önként jelentkező diákokat elviszik az Elkxrtuk c. filmet megnézni

Találkozó határon túli püspökökkel, Kató Bélával, az Erdélyi református egyházkerület püspökével és Kovács Gergellyel, Gyulafehérvár Érsekével.

Kósa Ádám és Schaller-Baross Ernő sajtóközleménye

Az Európai Parlament az EU humanitárius tevékenységének új irányairól vitázott tegnap. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője a vitában…

„Nem tudom, ki örült jobban, az ötven-ötven család, akiknek szebbé tehettem a karácsonyát, vagy én. De azt hiszem, mindannyian örülünk.” (Kállay Gyula)

Kállay Gyula szavai mindannyiunk számára…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média