Szombaton békemenet! 
Legyünk ott minél többen, mutassuk meg, hogy mi vagyunk azok, akik a nemzeti érdeket képviseljük és nem a gyurcsányista ország kiárusítást!
Elkötelezett célunk, hogy a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében megerősítsük a vidéki térségek gazdaságát. Csak idén mintegy 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, ami óriási termeléskiesést és bevételcsökkenést jelent a gazdálkodók számára, ami ellen fel kell lépni minden eszközzel. Ezért is hirdetjük meg a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázatunkat. A felhívás rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint.
Részletek: https://kormany.hu/hirek/megjelent-a-tavaszi-fagykarok-megelozeset-celzo-beruhazasokat-tamogato-palyazati-felhivas
#agrárminiszter #magyarmezőgazdaság #fagy
Szombaton békemenet! 
Legyünk ott minél többen, mutassuk meg, hogy mi vagyunk azok, akik a nemzeti érdeket képviseljük és nem a gyurcsányista ország kiárusítást!
Partnerként tekintünk az egyházakra. A református egyházzal közösen összesen 60 településen valósítottunk meg óvodafejlesztéseket. Most átadtuk a sárospataki református óvodát.
Márki-Zay Péternek sem módjában, sem szándékában nem áll a gyurcsányizmustól mentesíteni a politikát, ezért a petíciós aláírásgyűjtést folytatjuk, meg kell állítanunk őket!
️Nagyon fontos! A…
Ha a nemzeti kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog.
Azok a Gyurcsányék ígérgetnek az egészségügyi dolgozóknak, akik kormányzásuk alatt több ezer orvost, ápolót tettek az utcára, megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták őket és még egyhavi bért is…
Munka, otthon, család.
Az elmúlt 10 évben sokat lépett előre Magyarország ezekben a kérdésekben, van tehát mit veszítenünk, ha a baloldal jut hatalomra.
A SZEKE Klub szervezésében ismét olyan vendégeket üdvözülhettünk, akik mindig telt ház előtt szoktak beszélni. Most sem volt másképp.
Vendégünk volt Földi-Kovács Andrea, Táncsics Mihály díjas…
Régóta tervezett látogatást tettem ma Dublinszki-Boda Péter úrnál, a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei főigazgatójánál és Losonczy Zsuzsanna gazdasági vezető asszonynál.
Beszélgettünk a SZEI és…
Horváth László barátommal, régi fideszes harcostársunkkal a recski fórumon.
Nem engedjük vissza a Márki-Zay bőrbe bújt Gyurcsányt a hatalomba!
Megvédjük Brüsszel adóitól a rezsicsökkentést, megvédjük a…
"Ne csak őrizd, gyűlöld is!" - ÁVH-s útmutató
Most is Rákosi és Kádár örökösei igyekeznek megszállni az országot: a Gyurcsány vezette baloldal, amelyik 2002-ben és 2006-ban is hazugsággal és…