Szombaton békemenet!
Legyünk ott minél többen, mutassuk meg, hogy mi vagyunk azok, akik a nemzeti érdeket képviseljük és nem a gyurcsányista ország kiárusítást!

Partnerként tekintünk az egyházakra. A református egyházzal közösen összesen 60 településen valósítottunk meg óvodafejlesztéseket. Most átadtuk a sárospataki református óvodát.

Márki-Zay Péternek sem módjában, sem szándékában nem áll a gyurcsányizmustól mentesíteni a politikát, ezért a petíciós aláírásgyűjtést folytatjuk, meg kell állítanunk őket!

️Nagyon fontos! A…

Azok a Gyurcsányék ígérgetnek az egészségügyi dolgozóknak, akik kormányzásuk alatt több ezer orvost, ápolót tettek az utcára, megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták őket és még egyhavi bért is…

Munka, otthon, család.

Az elmúlt 10 évben sokat lépett előre Magyarország ezekben a kérdésekben, van tehát mit veszítenünk, ha a baloldal jut hatalomra.

A SZEKE Klub szervezésében ismét olyan vendégeket üdvözülhettünk, akik mindig telt ház előtt szoktak beszélni. Most sem volt másképp.

Vendégünk volt Földi-Kovács Andrea, Táncsics Mihály díjas…

Horváth László barátommal, régi fideszes harcostársunkkal a recski fórumon.
Nem engedjük vissza a Márki-Zay bőrbe bújt Gyurcsányt a hatalomba!
Megvédjük Brüsszel adóitól a rezsicsökkentést, megvédjük a…

"Ne csak őrizd, gyűlöld is!" - ÁVH-s útmutató

Most is Rákosi és Kádár örökösei igyekeznek megszállni az országot: a Gyurcsány vezette baloldal, amelyik 2002-ben és 2006-ban is hazugsággal és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média