A nemzeti park igazgatóságok önállóan gazdálkodó költségvetési szervekként minden korábbinál nagyobb kormányzati támogatás mellett végzik feladataikat

Határozottan visszautasítom a Greenpeace vádjait a nemzeti parkok pénzügyi lehetőségeivel kapcsolatban. Az igazgatóságok éves költségvetése 2010 óta megnégyszereződött, éves büdzséjük a pályázati tevékenységhez kötődő forrásokkal együtt mintegy 20 milliárd Ft. A központi költségvetés által biztosított intézményi támogatás összege az említett időszakban több mint duplájára emelkedett.

Fontos arra is felhívni a figyelmet, hogy a kormány kifejezetten a nemzeti park igazgatóságok által megvalósítandó természetvédelmi fejlesztésekre csaknem 42 milliárd forintot fordít a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében. A tényszerűség kedvéért korrigálni vagyunk kénytelenek a költségvetési törvényben foglaltak értelmezését is, hiszen a nemzeti park igazgatóságok idei évi központi költségvetési támogatása 7,39 milliárd forint.

A számok tekintetében azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nemzeti parkok több mint 300 000 hektár országos jelentőségű, védett természeti terület vagyonkezelői jogával is rendelkeznek, amely amellett, hogy a területek kezelését tekintve garanciát jelent a természetvédelmi célok érvényesítésére, saját bevételeket is eredményez.

Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről

Ez minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. 👨‍👩‍👦 Ha a családban mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye,…

Ma reggel a Mokka vendége voltam, ahol többek között arról is beszéltem, hogy a magyar családpolitika célkitűzése az, hogy a gyermekvállalás egy család számára anyagi értelemben előny, ne hátrány…

ℹ A Központi Magyar Kiállítást a H pavilonban találják majd a Hungexpon.

️ Egy-két műhelytitok mellett a csarnok vezérmotívumairól mesélt L. Simon László, a világkiállítás kurátora.

Napjainkban Európában és az Egyesült Államokban a legélesebb vita a családok körül zajlik.

A vita hőfoka nem meglepő, hiszen minden egyéb politikai döntés a családról alkotott képünkön alapszik. Azt…

Karácsony Gergelynek láthatóan megártott, hogy egyszer 10 óra előtt kellett felkelnie, hiszen a minap az őt egekig magasztaló 24.hu -nak azt állította, hogy 2010 óta nőtt a gyermekszegénység!

Mint…

Térségi nyugdíjas találkozó Győrladamér
Minden alkalom egy-egy külön ünnep, amikor a térség nyugdíjasai újra találkozhatnak. Nagy esemény ez nemcsak az ő, a mi életünkben is. Öröm látni az arcokat,…

A Gyurcsány-korszak borzalmas volt.

Ha nem akarod, hogy ismét megemeljék az adót és a rezsit, ha nem akarod, hogy újból elvegyék a családtámogatást, akkor írd alá a petíciót még ma!

Állítsuk meg…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média