Karácsony Gergelynek láthatóan megártott, hogy egyszer 10 óra előtt kellett felkelnie, hiszen a minap az őt egekig magasztaló 24.hu -nak azt állította, hogy 2010 óta nőtt a gyermekszegénység!
Mint…
Napjainkban Európában és az Egyesült Államokban a legélesebb vita a családok körül zajlik.
A vita hőfoka nem meglepő, hiszen minden egyéb politikai döntés a családról alkotott képünkön alapszik. Azt egyértelműen látjuk, hogy ma a nemzeti oldal a hagyományos családok mellett áll, míg a baloldal már a múlt részének tekinti azt.
Ilyen éles szembenállás korábban nem volt jellemző sőt, a baloldali pártok – a XX. században mindenképp – nagyon markáns családtámogató politikát képviseltek. Sőt, éppen a munkáscsaládok jóléte és munkaerő piaci helyzete védelmében a baloldal nagyon is kritikus volt a migrációval szemben.
👉Hogyan és miért járta be a baloldal ezt az utat?
👉Milyen hatással van ez Európa és Amerika jövőjére?
Ezt beszéltük át a IV. Budapesti Demográfiai Csúcs zárónapján a „Család és demográfia az ideológiai harcok szorításában” című panelban, ahol beszélgetőtársam volt Philip Blond, a a ResPublica think-tank igazgatója, Frank Füredi, a University of Kent professzora, Dan Schneider, az American Conservative Union ügyvezetője és Michael A. Blume érsek, apostoli nuncius.
Arra jutottunk, hogy a baloldal akkor távolodott el a család intézményétől, amikor összekapcsolódott a liberalizmussal. Így fejlődött a baloldal egy olyan extrém liberális projekté, amiben az individualizmusnak igazából nincs határa. Mindez oda vezetett, hogy – s itt már érezhetjük, hogy a baloldal összekacsintott a woke-izmussal – nem tud közösségekben gondolkodni. Így vált a család védendő értékből számukra értelmezhetetlen fogalommá. S mivel sajátos közösségek sincsenek, így persze a migráció is csupán nem több mint az „élőerő” szabad áramlása mindenféle társadalmi konzekvencia nélkül.
Ez a gondolati lánc borzasztóan idegen a magyaroktól. S ezzel magyarázható az is, hogy sokan Magyarországon annak ellenére támogatják a Kormány családpolitikáját, hogy más pártot támogatnak. Ma a család védelmének ügyét közmegegyezés övezi.
Karácsony Gergelynek láthatóan megártott, hogy egyszer 10 óra előtt kellett felkelnie, hiszen a minap az őt egekig magasztaló 24.hu -nak azt állította, hogy 2010 óta nőtt a gyermekszegénység!
Mint…
Térségi nyugdíjas találkozó Győrladamér
Minden alkalom egy-egy külön ünnep, amikor a térség nyugdíjasai újra találkozhatnak. Nagy esemény ez nemcsak az ő, a mi életünkben is. Öröm látni az arcokat,…
A Gyurcsány-korszak borzalmas volt.
Ha nem akarod, hogy ismét megemeljék az adót és a rezsit, ha nem akarod, hogy újból elvegyék a családtámogatást, akkor írd alá a petíciót még ma!
Állítsuk meg…
Visszaadjuk, amit a Gyurcsány-kormányok elvettek
A Gyurcsány-korszak borzalmas volt.
Ha nem akarod, hogy ismét megemeljék az adót és a rezsit, ha nem akarod, hogy újból elvegyék a 13. havi nyugdíjat, akkor írd alá a petíciót még…
A Gyurcsány-korszak borzalmas volt.
Ha nem akarod, hogy ismét megemeljék az adót és a rezsit, ha nem akarod, hogy újból elvegyék a 13. havi nyugdíjat, akkor írd alá a petíciót még…
A család az első! 
Jövőre 1,9 millió szülőnek összesen 600 milliárd forint adót térít meg az állam. Ez mindenidők legnagyobb adóvisszatérítése.
Régi szentegyházi huszár barátok üzenetét is hozta ma magával Budapestre Szentegyháza polgármestere Lőrincz Csaba barátunk. Minden magyar felelős minden magyarért!
Szijjártó Péter külügyminiszter a CNN-nek adott interjújában kiemelte, hogy Magyarországon a gyermekek szexuális orientációjával kapcsolatos nevelése kizárólagosan a szülők joga.
A jogszabály egyik…
Őrizzük meg hagyományainkat!
Új, fedett lovardát adtunk át ma délután Barnagon.🤝😊
Magyarország Kormányának kiemelt célja a hagyományok őrzése, a hagyományok továbbvitele. Így a beruházást mintegy 430…
Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!
Újabb segítség érkezik a Magyar Falu Program keretében.
Térségünk összes kistelepülése kapott kormánytámogatást helyi rendezvényük megvalósítására.
A maximálisan…