XXV. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, Hortobágy
️Hortobágyra jönni mindig felér a hazaérkezés örömével, az itt elénk táruló látvány a magyar mezőgazdaság élő öröksége.
️Ezért is a szívemben nagy örömmel vettem részt ma délelőtt a XXV. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó megnyitóján, ahol arra hívtam fel a figyelmet, hogy mindannyiunk közös feladata, hogy ezt a hortobágyi örökséget, a puszta értékeit méltóképpen megőrizzük és kamatoztassuk!
Fotó: Fekete István

A Triglav tetején - 2864 méteren. Kora reggel indultunk a csúcstámadásra. Gyönyörű időnk van, és megérte az erőfeszítést, csodás a látvány. 🥾

Szent István öröksége a keresztény bizonyosság. Annak a tudata, hogy összefogva, egymást segítve, közösen jelöltük ki az utat, amelyen haladni szeretnénk. Szent Istvánnak és utódainak köszönhetően a…

A mai kormányinfó rendhagyó, hiszen a kialakult nemzetközi eseményekre való tekintettel a tájékoztatás első felében az afganisztáni helyzetről adott tájékoztatót Gulyás Gergely miniszter úr és Ruszin-…

Tegnap a dunaszerdahelyi magyar közösség ünnepségén mondhattam beszédet:

Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt ünneplő közönség!

Megtisztelő, hogy Önökkel ünnepelhetek itt ezen a felemelő helyen, a…

Továbbra is az oltás védhet meg a járvány negyedik hullámától. 500-ból átlagosan egy ember betegszik meg úgy, hogy már be van oltva, s akkor is jóval enyhébb a betegség lefolyása.

Különösen az idős embereknek szeretnénk felhívni arra a figyelmét, hogy ők a legveszélyeztetettebbek, ők azok, ha nincsenek beoltva és elkapják a vírust, akkor az életüket is kockáztatják.

Ennek…

Újabb turisztikai, közösségépítést szolgáló beruházásokat adtunk át Jászalsószentgyörgyön.

76 millió forintból kialakításra került a csónakház,

Megújult a Sport Vendégház.

A családi naphoz jó…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média