A mai kormányinfó rendhagyó, hiszen a kialakult nemzetközi eseményekre való tekintettel a tájékoztatás első felében az afganisztáni helyzetről adott tájékoztatót Gulyás Gergely miniszter úr és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka.

Magyarország 20 évvel ezelőtt kezdett részt venni - a szövetségesei kérésére - az afganisztáni misszióban, és most is ezért hagytuk el az országot.

A mi célunk, hogy a magyarokat kihozzuk

Afganisztánban a helyzet percről percre változik, a jövőbeli akciókról a katonák és a civilek biztonsága érdekében nem adható információ. Kabul mellett van egy műveleti terület, ahová előre menekítik az embereket. Nincsen végső határideje a kimenekítési műveletnek. 78 embert helyeztünk eddig biztonságos helyre. A közvetlen magyar misszióval együttműködik egy szűk kör, és nincs lezárva a lista, akiket ki kell menteni.

A magyar kormány Afganisztánban a szövetségeseivel tárgyal, Magyarország pedig azokat megvédi, akik segítették a magyar katonákat Afganisztánban, de semmilyen migrációs kvótát nem fogadunk el. Nagy migrációs hullámra készülünk, de a 2015-ös események nem ismétlődhetnek meg, ezért a környező országoknak kell segítséget nyújtanunk.

A kormány tegnapi ülésén az afganisztáni eseményeken túl áttekintette a járványhelyzetet is.

Jelen pillanatban Közép-Európában hazánkban a legkedvezőbb a járványügyi helyzet, de a negyedik hullám nyugaton megindult, és ide is meg fog érkezni. Ez alapvetően el fog térni a korábbiaktól, hiszen már nagyon sokan védettek a vírussal szemben, mert felvették az oltást.

A vírus elleni leghatékonyabb eszköz továbbra is az oltás. Ha valaki megbetegszik oltottan, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy súlyos állapotba kerül. Közel 8 millió vakcina áll rendelkezésre, eddig 165 ezren vették fel a harmadik oltást. A fertőzésen átesettekkel együtt már 6 millió felett van a védettek száma Magyarországon, ennek köszönhető, hogy szabad nyarunk van. A kormány úgy döntött, hogy minden 65 éven felettit, aki még nem oltatta be magát, felkeresnek.

A fiatalok oltása (12-18 éves korosztály) augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án lesz az iskolákban, tömeges oltási akció keretében. Minden álhírrel szemben a kormány nem készül sem az ország lezárására, sem pedig munkahelyi korlátozásokra.

Ősszel újabb oltásra buzdító kampányt indítunk, televíziós reklámokkal, hirdetésekkel, mert az oltást ősztől is folytatjuk. A kormány azt szeretné elérni, hogy legyen természetes a fiatalok és az idősek között is az oltás felvétele. Mindenkit arra kérünk, hogy csatlakozzon az ország többségéhez!

Nem várt sikert ért el a magyar gazdaság azzal, hogy sikerült elérni a 2019-es szintet. A negyedéves gazdasági növekedés 17,9 százalék volt, ez a harmadik legmagasabb Európában. Így a családi adóvisszatérítésről hozott döntés úgy tűnik, hogy valósággá válhat, amely értelmében az 5,5 százalékos növekedés esetén a gyereket nevelő családok az átlagkereset határáig visszakapják az éves adójukat.

A mostani növekedés azt is lehetővé teszi, hogy a 13. havi nyugdíj folyamatos visszaépítése mellett idén, eddig nem látott mértékű nyugdíjprémiumot lehet majd fizetni.

Tegnap a dunaszerdahelyi magyar közösség ünnepségén mondhattam beszédet:

Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt ünneplő közönség!

Megtisztelő, hogy Önökkel ünnepelhetek itt ezen a felemelő helyen, a…

Továbbra is az oltás védhet meg a járvány negyedik hullámától. 500-ból átlagosan egy ember betegszik meg úgy, hogy már be van oltva, s akkor is jóval enyhébb a betegség lefolyása.

Különösen az idős embereknek szeretnénk felhívni arra a figyelmét, hogy ők a legveszélyeztetettebbek, ők azok, ha nincsenek beoltva és elkapják a vírust, akkor az életüket is kockáztatják.

Ennek…

Újabb turisztikai, közösségépítést szolgáló beruházásokat adtunk át Jászalsószentgyörgyön.

76 millió forintból kialakításra került a csónakház,

Megújult a Sport Vendégház.

A családi naphoz jó…

A koronavírus-járvány negyedik hulláma Nyugat-Európában egyértelműen megindult, ez Magyarországra is meg fog érkezni.

Közel 8 millió vakcina áll rendelkezésre, tehát mindenkit be tudunk oltani…

A bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és emberei még mindig hatalmon vannak. Nem hiszed?

Tudtad például, hogy Gy. Németh Erzsébet a Gyurcsány-párt egyik alelnöke, 2002 és 2010 között az MSZP…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média