Téma a klímavédelem.
️ A teremtett világ megőrzése mindannyiunk közös feladata.
Civil Összefogás Fórum, Roma Értelmiségi Műhely konferencia, Hotel Benczúr.
A „Magyar romák a mezőgazdaságban” kerekasztal-beszélgetésen elmondtam, hogy az Agrárminisztériumban hiszünk az esélyegyenlőségben és a felzárkóztatásban. Vidékfejlesztési politikánkban kiemelten fontos feladat a hátrányos helyzetű térségek fejlesztése, fejlődési képességük megerősítése és a vidéki elszegényedés megállítása, megfordítása. Célunk, hogy minél többen lássanak felemelkedési lehetőséget, jövőképet a magyar agráriumban, valamint helyi piacokat teremtsünk, vonzóvá tegyük a vidéket, fellendítsük a falusi turizmust, munkahelyeket hozzunk létre és lehetővé tegyük a boldogulást mindazoknak, akik faluhelyen akarnak családot alapítani.
Téma a klímavédelem.
️ A teremtett világ megőrzése mindannyiunk közös feladata.
Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie és emelkednie kell.
Újra életre kel az Aranyvonat!
Az augusztus 20-i Szent István Napi programsorozatot a Városok sétánya kiállítás is gazdagítja. Az Alkotmány utcában lehet majd megtekinteni az Aranyvonatot, amely 1938-…
Hiszünk abban, hogy ez egy csodálatos ország, amit nem csak a külföldről ide érkezőknek, de nekünk, magyaroknak is újra fel kell fedeznünk.
Napló/1331: Klárika húgom leánya, Szilvia és családja voltak vendégeink.
Korábbi kézilabda-játékosunk, Tóth Timi élete talán egyik legnehezebb harcát vívja. Bátorsága és őszintesége példaértékű lehet mindannyiunk számára. A Nemzeti Sportnak adott interjújában így…
Amikor azt hittük, ma már nem jön újabb meghökkenés, íme.
Döbbenetes! A gyermekeknek semmilyen keresnivalója nincsen öncélú szexuális ábrázolásokon. El a kezekkel a…
Így nyilatkozott a Bush-adminisztráció egyik vezetője 2004-ben:
„Már egy birodalom vagyunk, és amikor cselekszünk, létrehozzuk saját valóságunkat. A történelem alkotói vagyunk ... és ti mindannyian…
Hungarikum lett a Máriapócsi nemzeti kegyhely és a búcsú! 
Máriapócs kiemelkedő szerepet tölt be a Kárpát-medencei görögkatolikusság történelmi és…
Az elmúlt héten az ország területén - ebben az évben az eddigi legtöbb - 1681 határsértőt tartóztattak föl a rendőrök és a katonák.
Megvédjük Magyarországot!