Örömhír a túraszervezőknek, túrázóknak!
️Egy hónapok óta vitás kérdést sikerült tisztáznunk hétfőn Révész Máriusz államtitkár úrral. Egyértelműsítettük, hogy természetjáróktól, túrázóktól, terepfutóktól semmilyen jogcímen nem lehet az erdők látogatásáért díjat beszedni. Tehát ezt követően sem erdőfenntartási hozzájárulást, sem regisztrációs, sem ügyintézési díjat nem fognak kérni az állami erdőgazdaságok.
Így könnyebbé válik az egyesületi túrák, emléktúrák, kisebb létszámú teljesítménytúrák szervezése, amellett, hogy az események bejelentése által továbbra is hiteles képet kapunk az erdőjárók számáról.
A tényleges területhasználattal, helyfoglalással is járó nagyobb események után azonban továbbra is adminisztrációs díjat kell fizetni.
Közös érdekünk, hogy minél többen fedezhessék fel Magyarország természeti értékeit gyalogosan, vízen vagy két keréken, ügyelve arra, hogy ezeket a kincseket a jövő nemzedékeinek is megóvjuk.

Egyre nő a háborús pszichózis – Németországban már gyerekműsorban népszerűsítik a sorkatonaságot

A német kormánykoalíció múlt heti megállapodása szerint a jövőben minden 18 éves német férfinak…

Ursula von der Leyen ismét pénzt kér Ukrajnának.
Levelet írt Orbán Viktornak.

Ursula levelét megírta.
Nekünk.
Ismét pénzt kér Ukrajnának.
A háborúra.
Vagy Zelenszkij aranybudijára?!
Elképesztő.
Meg fogja kapni Orbán Viktor válaszát.

Kérdezd a minisztert, ezúttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Ahol egy nagyon konstruktív diskurzust folytattunk a diákokkal.

Hiszem, hogy a valódi előrelépés akkor érünk el, ha…

A baloldal, a DK és a Tisza Párt nem támogatja a 14. havi nyugdíjat, ők átalakítanák a nyugdíjrendszert és feladnák ezt a vállalást. Mi viszont kitartunk: a magyar emberek megdolgoztak érte, ezért jár…

Amíg az Európai Unió a jelentős részben az elhibázott uniós politikák miatt magas energiaárak ügyében nem tesz érdemi lépéseket, addig nem beszélhetünk valódi európai versenyképességről

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média