Ültessünk fát, támogassuk a helyi gazdákat, gondozzuk a köztereket! A természet nem pusztán erőforrás, hanem ajándék, amelyért felelősséggel tartozunk!

A teremtett világ tisztelete mélyen gyökerezik konzervatív világképünkben. Egy konzervatív ember számára fontos a gondoskodás: a földről, amit művel; az erdőről, amit őseink ültettek; a patakról, amit a gyermekeink is szeretnének tisztán látni.

Stratégiai kérdésként kezeljük természeti tőkénk – a Kárpát-medence élőhelyei és fajai – megóvását, és közösen, generációkon átívelően dolgozunk azon, hogy így is maradjon. Ez a munka már évek óta folyik, például a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program által eddig 109 projekt valósult meg, összesen 42 milliárd forint értékben.

Többek között ezekről is beszéltem fiataloknak, akikkel a Föld napja alkalmából közösen virágokat is ültettünk a Károlyi-kertben.

Fekete István

Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő múlt héten képviselőtársaival, majd húsvéthétfőn családjával járt a Vatikánban. Éppen akkor, amikor a Teremtő magához szólította Ferenc pápát. A…

Az a cél, hogy a kábítószer előállítókat és a kereskedőket kiiktassuk. Ez az első lépés, amelyet követni fognak továbbiak is - jelentette ki Horváth László kormánybiztos az Indexnek adott interjújában…

☝ Az európai háborús pszichózis élén ma egyértelműen az Európai Néppárt, és személyesen Manfred Weber áll. Az ő kitartottja Magyar Péter is.

A családok támogatása „embertelen” – a 444 szerint

Súlyos demográfiai válság sújtja a teljes nyugati világot, amire két, markánsan eltérő válasz létezik: a liberálisok a tömeges migrációban látják a…

👉 Tisza István születésének 164. évfordulója

Tisza István, a Magyar Királyság miniszterelnöke volt, kinek halála a Szent István-i Magyarország bukását jelentette. A halálát okozó merénylet óta…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média