Módosítót nyújtottam be a szakképzési törvényhez

Előzmények
- A szakképzési rendszer a korábbi átalakítás után számos eredményt tud felmutatni. A reform célja az volt, hogy a szakmai tudást ne csak iskolai tanműhelyben, hanem a munka világában is elsajátítsák a fiatalok, megismerkedve egy vállalat munakfolyamataival, technológiájával, a munkakultúrával. Ezt segítette a szakképzési centrumok országos hálózatának kialakítása is, amelyek következtében sokkal közvetlenebb átmenet jött létre az iskola és a munkahely között.
- Az elmúlt években a Fidesz–KDNP kormány több mint 488 milliárd forintot fordított a szakképző intézmények fejlesztésére.
- A magyar szakképzés Európa élvonalába tartozik: nemzetközi összehasonlításban a harmadik legjobb, az OECD felmérése szerint pedig Magyarország a munkaerőpiaci megfelelőség tekintetében szintén a harmadik helyen áll Norvégia és Izland után.
- Fontos mutató, hogy az Euroskills-versenyeken a magyar csapat sok arany-ezüst- és kiválósági érmet szerzett, összesítettben pedig 2-3. helyen végzett Európában a szakmai versenyeken. Hajrá, fiatalok!
- Az új rendszerben a szakképzési centrumok, a felsőoktatási intézmények és a gazdasági szereplők együttműködése valósul meg a fiatalok korszerű, a változásokhoz alkalmazkodni képes és versenyképes tudását szolgálva.

Lannert Judit törvényjavaslata

- A törvényjavaslat indokolása maga mondja ki, hogy a jelenlegi vezetési modell megfelelő alapot biztosított a gazdasági szereplőkkel való együttműködéshez, a munkaerő-piaci igényekkel harmonizáló működéshez, és javította a gazdálkodás hatékonyságát.
- Mégis meg akarja változtatni a működő modellt.
- Nem készült hatástanulmány, nincsen problématérkép, nem indokolták meg, hogy a jelenlegi vezetési modell hol lenne lassú, hol lenne bürokratikus akadály, stb.
- Ami támogatható a törvényben: az akkreditált szakképzési vizsgaközpontok általános, 3 évenként történő ellenőrzésének előírása. Ez rendben van.
- A mostani kettős vezetés megbízatása (főigazgató és kancellár) a tanév közben (!) szűnne meg, és okozna rendkívül sok bizonytalanságot.
- Egy jól működő területet nem érdemes megvaltoztatni. Pláne nem tanév közben, hogy számos fennakadás legyen. Látjuk, hogy ezekben a vezetői pályázatokban a Tisza nem túl erős, számos probléma volt már eddig is.
- A módosító javaslatom legalább annyiban próbálja meg javítani a törvényt, hogy az egész változás a tanév végével történjen meg, az átmeneti időszak pedig a nyáron legyen, hogy a diákokat ez semmilyen módon ne érintse hátrányosan.

Meglátjuk.

️ Elkezdődött az ország eladósodás (eladósítása)?!

A kormány benyújtotta a be nem tartott ígéretek költségvetését! Világosan látszik: a választások előtt tett vállalások mögött nem volt valódi fedezet…

Az iskolakezdés semelyik családban se könnyű.

Az utolsó napokban egymást érik a feladatok: az új tornacipő, a táska, a füzetmatrica, jó-e még a tavalyi ünneplő cipő, milyen különórák, milyen edzések…

A TISZA úgy teremtene „független” közmédiát, hogy a KISZ KB egykori munkatársát ültetné a felügyelő testületbe.

A Tisza által jelölt Szabó György életrajza egészen érdekes:

👉 Moszkvában végzett.
👉 A…

Tegnap lejárt az uniós helyreállítási forrásokhoz szükséges feltételek teljesítésének határideje.

A Tisza-kormány most is - ahogy szinte minden héten - “hazahozta” az uniós pénzeket.

Arról azonban…

Lemond az oktatásügyi miniszter?

Magyar Péter a választás előtt egyértelmű ígéretet tett, ha szeptemberig nem sikerül újraindítani az Erasmus-programot a magyar diákok számára, az oktatási miniszter…

Köszönjük Schmidt Máriának negyedszázados munkáját, küzdelmeit, kiállását a '89-es győztes antikommunista forradalommal visszaszerzett magyar szabadság és függetlenség legerősebb szimbóluma, a Terror…

Hegedűs Barbara:
Ruff Bálinthoz kerültek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok! Csak halkan szeretném kérdezni, hogy aki korábban kifogásolta, hogy Rogán Antal hatáskörébe tartozott a terület, most…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média