Hegedűs Barbara:
Ruff Bálinthoz kerültek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok! Csak halkan szeretném kérdezni, hogy aki korábban kifogásolta, hogy Rogán Antal hatáskörébe tartozott a terület, most…
Köszönjük Schmidt Máriának negyedszázados munkáját, küzdelmeit, kiállását a '89-es győztes antikommunista forradalommal visszaszerzett magyar szabadság és függetlenség legerősebb szimbóluma, a Terror Háza Múzeum főigazgatójaként.
2002 és 2026 között több mint 8 millió magyar és külföldi látogató kereste fel a múzeumot. Büszkék és hálásak vagyunk emlékezetpolitikánk vezérgondolatának ápolásáért: a szabadságért hozott áldozat soha nem hiábavaló.
A totalitárius eszmék által egykor felépített szellemi hátország még sokáig itt kísértett, és kísért ma is. A neokommunisták olyan messzire masíroznak, ameddig még elődeik sem merészkedtek. Lábbal tiporják az alkotmányosságot, új önkényuralmi rendszert építenek, a demokratikus jogállam megszűnt. Fékek és kontroll nélküli állami hatóságot hoztak létre a politikai ellenfeleikkel való leszámolásra. Csakúgy, mint elődeik az Andrássy út 60-ban.
Nem gondoltuk, nem szerettük volna, de az emlékezés után most ismét az ellenállás évei következnek.
Mindszenty bíboros szavaival fejezzük ki nagyrabecsülésünket Schmidt Máriának és munkatársainak, további sikeres, eredményes alkotómunkát kívánva.
""A szabadság eszménye sohasem lehet idejét múlttá, mert az emberi természet Isten-adta velejárója."""
/posztok.hu

️
De mi a kampányköltekezés? 


Gátlástalanul hazudtak hónapokig a szemünkbe!