Kormányzás helyett fenyegetőzés és hozzá nem értés

Tarr Zoltán miniszter a mostanra rendszeressé váló posztjaiban fenyegeti a külhoni magyar szervezeteket, vezetőket, civileket, kollektíve vádolja őket és mindenkit, aki a nemzetpolitikában dolgozik.
Szerintem ez egy nagyon rossz irány.

A külhoni magyarok nehéz helyzetben vannak. A többségi társadalom és politika felől érkező nyomás, néha vegzálás, az asszimiláció és fogyás veszélye többszörösen nehezített pálya. Nem fenyegetni kell őket, hanem segíteni.

Nekem másfél évig jutott az a megtisztelő feladat, hogy államtitkárként segíthettem a nemzetpolitikát. Soha nem támogattuk a közösségek megosztását, soha nem támogattunk semmit a közösség érdekeivel szemben. Mint mindenhol, a külhonban is vannak személyi és intézményi konfliktusok, versenyhelyzetek, rivalizálás, sőt néha csúnya sárdobálás is. Én mindig arra törekedtem, hogy mindenkit meghallgassak, aki el akart valamit mondani, több helyen pedig egy asztalhoz ültettük a vitázó feleket. Mert a nemzeti összetartozás erősítése a dolgunk, nem pedig a széthúzás folytatása.

A nemzetpolitika az elmúlt 16 év egyik sikertörténete. Az odaforduló, a helyiek véleményét komolyan vevő, a külhoni magyar szervezetek és egyházak kéréseit, tanácsait homloktérbe állító, a magyar identitást megőrző és a közösségek erősítését célzó támogatáspolitika sok helyen eredményes volt.
Magyar intézmények jöttek létre ott, ahol előtte nem voltak, többen jutottak magyar nyelvű oktatáshoz óvodától a felsőoktatásig, többen jutottak el magyar nyelvű rendezvényekre, templomokat újítottunk fel, a végeken működő civileket segítettük, szórványkollégiumokat tartottunk fenn és a magyarság megmaradását célzó programokat hoztunk létre.

Értékteremtő közösségeket és nemes célokat, jó kezdeményezéseket támogattunk. Mindig annyit, amennyi költségvetési forrásunk volt. Lehetett volna több és lehetett volna jóval kevesebb is, ahogy korábban is volt.

- Tarr miniszter úr azzal vádol bennünket, hogy csak szűk körhöz jutottak el a támogatások. Ezzel szemben az igazság az, hogy több, mint 6500 külhonban működő szervezetet támogattunk. A néptánckörtől az egyetemig.
- Szerinte az oligarchákat (?) támogattuk, ehelyett 158 új óvoda, illetve bölcsőde jött létre, valamint megvalósult 727 óvoda és bölcsőde felújítása. Magyar gyermek nélkül nincs magyar jövő!
- Nem gazdasági szervezetek támogattunk, hanem több, mint 600 ezer diák jutott el a Határtalanulos osztálykirándulások keretében a Kárpát-medence minden szegletébe.
- A testvértelepülési program keretein belül 10 év alatt 1100 kapcsolat létrejöttéhez vagy megerősítéséhez járultunk hozzá.
- Minden évben a nyílt pályázatainkon több ezer civil és egyházi szervezet nyert támogatást, ami sokszor nekik a túlélést is jelentette.

Hosszasan lehetne sorolni még az eredményeket. És biztos voltak hibák is.
De a külhoni magyarok nem visszaéltek, hanem éltek azzal a lehetőséggel, amit egy rájuk sokkal inkább odafigyelő kormánytól kaptak. A pénz ott van. A magyar iskolában, a néptáncos új ruhájában, a megszervezett táborokban, a kollégiumi szobában, a magyar iskolabuszban, a megszerzett egyetemi diplomában, a felújított közösségi házban.

Mi mindig az Országgyűlés által elfogadott költségvetést hajtottuk végre tisztességesen, a legjobb tudásunk szerint. Ebben benne voltak a gyerekek ezreit nevelő sportakadémiák támogatása is, meg a Tarr miniszter úr által egyedinek nevezett, de a valóságban a Nemzeti Jelentőségű Intézmények létfontosságú támogatásai is.

Minden támogatást lehet vizsgálni. Mi is vizsgáltuk. A támogatáskezelő feladata volt az elszámolások és beszámolók ellenőrzése, elfogadása. Az elmúlt másfél hónapban is vizsgálták, helyesen. Utána pedig az általunk döntésre előterjesztett pályázatokat és támogatásokat elindították utalásra. Tehát, szerintük is jó célok voltak.

A ténylegesen, a költségvetésben biztosított és nem címkézett “szabad forrást” úgy adtuk át, hogy annak időarányos része rendelkezésre áll, nem költöttük el az év első pár hónapjában, ott van, hogy ők is tudjanak segíteni, megvalósítani.

Csak most már lassan ideje lenne. A fenyegetések és címkézések helyett.